Téma
Betegség idézetek
-
A fizikai börtönnél szörnyûbb a belső börtön, a lelki börtön. Mi a jobb: élni teljes erővel, kipróbálni magamat ebben is és abban is, bátran elébe menni az új megtapasztalásának, a veszélyeknek és a kalandoknak, nem félve a nehézségektől, legyőzve a lehetőségeim határait, keresztülmenni megpróbáltatásokon, városokon és országokon, győzelmeken és vereségeken, szomorúságokon és örömökön - vagy pedig egész életen át húzni magunk után egy unalmassá vált munka igáját, vonszolni egy nyomorúságos létet, azzal az egyetlen gondolattal, hogy "bárcsak ne történne semmi", nehogy összedőljön ez a szánalmas kis világ amiatt, mert a lelkem fél élni?
-
Az ember arra törekszik, hogy azzá váljon, amiről úgy érzi, beteljesíti az életét, vagy arra vágyik, hogy mások elismerjék és elfogadják őt. De bármily keményen küzdünk ezekért a dolgokért, még ha meg is szerezzük, nem tudjuk megtartani. És ez okozza minden szenvedésünket. Eredetileg azonban e szenvedés nem létezik. Az egész az elménkből származik, úgy, ahogyan a forró útról felemelkedik a délibáb, és igazinak tûnik. Ha szenvedek valami miatt, és azután meghalok, a szenvedésem is eltûnik. Amikor ráébredünk arra, hogy a szenvedés az elménk terméke csupán, és nincs független létezése, akkor nincs többé szenvedés és gyötrelem.
-
Az élet korlátozása ellen a test és lélek összefogva védekezik. A szeretet és a szerelem egyedülállóan élő folyamat, maga a tökéletes elevenség. Ha akadályozzák, fegyelmezik, korlátozzák, a lélek és a szervezet védekezik ellene. A test betegségtünetekkel, a lélek pedig gyûlölettel válaszol. Gyûlölet támad azon személy vagy intézmény ellen, mely erőszakot tesz a dolgok eleven mozgásán.