Téma
Betegség idézetek
-
A testi betegség általában látható tünetekben mutatkozik meg: kiütéssel vagy lázzal jár, esetleg feldagad arcunk, kezünk, lábunk. És mindig kíséri valamiféle fájdalom vagy kellemetlenség, amit a beteg érez, és amiről panaszkodni tud. Az elme betegségeinek, funkciózavarainak azonban nincsenek ilyen könnyedén értelmezhető fizikai jelei. A betegség áldozata a baj lefolyása után szakasztott ugyanolyan lesz, mint annak előtte volt. Gyakran pedig (...) egyáltalán nincsen tudatában betegségének.
-
Soha nem erőszakolom, ha valaki nem akarja a maga útját járni és magára is átvállalni a felelősséget. Nem vagyok hajlandó arra az olcsó feltevésre, hogy csupán közönséges ellenszegülésről van szó. Az ellenszegülés - főként, ha makacs - figyelmet érdemel, mert sokszor afféle intő jel, amely fölött nem szabad elsiklani. A gyógyító elem lehet méreg is, amit nem mindenki bír el, vagy halállal végződő mûtét, ha valami ellene szól. Ha a legszemélyesebb dologról, a belső átélésről van szó, akkor a legtöbben megrettennek, és sokan megszöknek. Carl Gustav Jung
-
Személyes veszteség vagy megpróbáltatás idején gyakorta halljuk, hogy az emberek azt mondják, "imádkoznak értünk": Mindig azt hittem, hogy ez csak afféle kifejezés, szófordulat, míg végül megéreztem, mit jelent az, amikor ezer meg ezer ember ajánlja fel az ilyesmit. Az érzés mindent elsöprő; semmi kétségem afelől, hogy az utóbbi két évben ez a rengeteg spirituális energia tartott fenn. Soha többé nem fogom alábecsülni az imádság erejét. Michael J. Fox
-
Nem fájhat úgy a betegek testének, Ha éles vas jár át sebeiken, Nem fájna ugy, ha tûzzel égetnének, Mint e sovárgó vágy fáj énnekem. Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére, Egy cseppet a remény kútjából, oh leány, Hogy évek mulva bár, de meg fog jőni bére Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán. Petőfi Sándor
-
Az ember választja a betegségeit. (...) Tudod, amikor elfog a herót, amikor az élet minden rezdülésében csupán terhes kihívást látsz, amikor jobban esik keseregve nyavalyogni, irigyen gyûlölködni, mintsem épeszû dolgot cselekedni, amikor feladod önmagadban a harmóniát, betegséget választasz. Azt hiszed, jól elbújtál a terhek elől, téged hagyjanak a francba, elvégre te beteg vagy. És ekkor az is leszel, jönnek sorban a tünetek, és te tényleg átkozottul lepusztulsz, önnönmagadat füstölöd ki a tutinak hitt, helyes kis menedékedből. Szóval, amikor az élet valami kínos helyzetet bûvöl eléd, ne bújj el előle. Nem lehet elbújni. Ne gyûlölettel kezeld, ne koholt "tünetekkel" címkézd fel a bajt. Vállald magadat! S ha a saját szemedbe nézel, meglátod, semmi sem olyan súlyos, amilyennek látszik, a problémák orvosolhatók, viszont a neurózis, a stressz, ha engedsz neki, tényleg megöl. Vavyan Fable
-
Nem minden szenvedés egyforma. Nem feltétlenül a legnagyobb szenvedés váltja ki a legnagyobb együttérzést és lesz a legnagyobb fontosságú mások szemében. A betegségek megítélése nem így mûködik. A halálos betegségek természetesen többet nyomnak a latban. A betegségek további, nem hivatalos rangsorában a pszichiátriai kórképek még a lista legaljáról is leszorulnak.