Téma
Birtoklás idézetek
-
Minden azzal kezdődik, hogy elkezdesz vágyni valamire, olyan dolgokról kezdesz fantáziálni, amikről korábban még csak nem is álmodtál, és mielőtt feleszmélhetnél, villámcsapásszerûen önt el a szeretet és az izgalom. Azon kapod magadat, hogy úgy viselkedsz, mint egy megszállott drogfüggő, ha nem kapod meg az adagod, rosszul vagy, megőrülsz, és a díler, aki korábban folyamatosan termelte benned a vágyat, most mégis megvonja tőled a vágyott szert, amit korábban ingyen és bérmentve adott. Azon kapod magad, hogy lefogytál, reszketsz egy sarokban és a lelked is eladnád, ha még egyszer kapnál belőle. Időközben vágyad tárgya próbál megszabadulni tőled, és úgy néz rád, mintha még sohasem látott volna. Az a vicces, hogy nem hibáztathatod, hiszen nézz csak magadra, igazi csődtömeg vagy, igazság szerint te sem ismersz magadra. Végül eléred a vak szenvedély utolsó fázisát, teljesen és visszavonhatatlanul lejáratod magadat.
-
Rendet sem tudott tartani - mert ehhez parancsolni kellett volna a tárgyaknak. Csak rendet csinálni tudott: amikor a hangulatának pillanatnyilag rend kellett. S mert különös természetét nem tudta össze nem vetni a világéval, szenvedett a rendet tartani nem tudástól: úgy érezte, mindig minden kifolyik az ujjai között. Kifolynak a szavak, a tárgyak, az érzelmek is talán. Bodor Pál
-
Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Õket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserû véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltûnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben. Yuval Noah Harari
-
Talán minden szülő arról ábrándozik, hogy a gyereke megmarad ebben a röpke ideig tartó, átmeneti állapotban, amikor már nem egészen kiszolgáltatott, de még nem alakult ki teljesen a független énje, a szüleit pedig tökéletesnek látja, a legapróbb hiba nélkül. Szeretetnek álcázott uralkodási vágy ez. Ken Liu
-
Teljes valódat egy másik ember elé állítod, s ugyanazt kapod vissza cserébe. Egymás tükreivé váltok, s ha belepillantotok ebbe a tükörbe (...), túlélést, akaratot, érzéseket, célokat és szeretetet láttok. Mindez ott van, mégsem teljes. A részletek nem illeszkednek tökéletesen, így konfliktus és fájdalom keletkezik. Deepak Chopra
-
Éld meg most, amit a többi ember majd csak a jövőben fog megélni! Mit akarsz? (...) Értelmet akarsz adni az életednek, ezért a lehető legintenzívebben akarod megélni. Ez egyszerre csapda és eksztázis. Maradj tehát éber, vedd észre a veszélyt, de éld át az örömöt, a kalandot, hogy az a Nő vagy, aki a tükörképeden túl van. Paulo Coelho
-
Azt, akit szeretünk, fel kell szabadítanunk, mivel ha rákulcsolódunk, rácsimpaszkodunk, pontosan azt vesszük el tőle, amit adni kívánnánk neki, és azt veszítjük el, amit meg akarnánk őrizni. A birtoklási, irányítási vágy, bármennyire jó szándékú is, korlátozza és megakadályozza a kibontakozást, a szárnyalást. A legóvóbb, féltőbb cselekedetünkkel is árthatunk a másiknak.
-
Az ember életét sokan érezték csak álomnak, és jártomban-keltemben bennem is mindig itt ez az érzés. Korlátokat látok, amelyek útját állják az ember tevékeny és kutató erőinek, látom, hogy minden igyekezetük célja csak szükségletek kielégítése, annak megint nincs más célja, mint a koldus lét meghosszabbítása, aztán azt látom, hogy a kutakodás bizonyos pontjait illető megnyugvás csak álmatag rezignáció, csak tarka alakokkal és sugárzó látványokkal pingáljuk tele a falakat, amelyek közt raboskodunk. Johann Wolfgang von Goethe