Téma
Birtoklás idézetek
-
Nincs jobb alkalom az ábrándozásra, mint ha az ember egy csinos nőt követ, kivált ha nem is sejti, merre tart. A szabad akaratról való effajta önkéntes lemondásban, abban a szeszélyben, hogy az ember egy másik, mit sem sejtő szeszélynek vesse alá magát, sajátosan elegyedik a féktelen szabadság a vak engedelmességgel; valamiféle közbülső állapot ez a rabszolgaság és a függetlenség között. Victor Hugo
-
Minden állat boldogtalan, ha fogolyként tartják. Ha egy állat nem tudja azt csinálni, amit akarna, és olyan dolgokat kell csinálnia, amiket nem akar, akkor boldogtalan lesz. Mi is azok vagyunk. Nekem tehát nem arra kell hatalom, hogy más emberek fölött legyen hatalmam, hanem arra kell hatalom, hogy ne kelljen olyan dolgokat csinálnom, amiket én nem akarok, és azt csinálhassam, amit akarok. Van annak egy tudománya és egy mûvészete, hogy hogyan szerezzen és tartson meg az ember éppen elég hatalmat arra, hogy úgy élhessen, ahogy akar. Feldmár András
-
Éppen ez a csapda a dologban, azt hinni, hogy tulajdonképpen megvagyunk. Az ember terveket sző, hiteleket vesz föl, mindenfélét bevállal, olykor kockázatokat is. Házat vesz, gyerekeket csinál, befekteti őket egy rózsaszínre festett szobába, aztán egész éjjel összeölelkezve alszik a másikkal. És teljesen odáig van ettől a... hogy is szokták mondani? Ettől az összetartozástól. Igen, így szokták mondani azok, akik még éppen boldogok. Vagy akik kevésbé azok... Mert ez a csapda a dologban: hogy az ember azt képzeli, joga van a boldogsághoz. Mekkora barmok vagyunk. Naivitás egy percig is azt hinni, hogy uraljuk az életünket. Anna Gavalda
-
Rosszul értelmezzük a többi embert, téves kulcsok alapján olvasunk bennük, futni akarunk feléjük, s a végén nyomorultul belezuhanunk az ûrbe. Igazából egyáltalán nem lehet tudni, mi játszódik le bennük, még ha oly csábító is az illúzió: állandóan áthidalhatatlan ûrök nyílnak köztünk és a többi ember közt, a megértés vagy az empátia illúziója nem több, mint délibáb. Mindannyian be vagyunk börtönözve a saját átadhatatlan tapasztalatainkba. Juan Gabriel Vásquez