Téma
Bölcsesség idézetek
-
Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek. Wass Albert
-
Az ember akkor tesz legtöbbet jövőjéért, ha nem is gondol rá - ha úgy éli meg a jelen pillanatot, hogy az az Egész! Ezekből a teljes odaadással megoldott jelen percekből áll majd össze a jövendőd - szinte önmagától. Ha előre sandítasz, figyelmedet s erődet ellopod a jelentől: gondatlanul vetsz, és ezért aratásod is szánalmas lesz. Müller Péter
-
A világ olyan irányba tart, hogy az is könnyedén elérhet sikereket, aki furfanggal, helyezkedéssel, aljassággal, a saját érdekeidet előtérbe tolva győzi le a másikat. Elismeréshez, vagyontárgyakhoz juthat valaki anélkül, hogy megdolgozott volna érte. Persze ezek inkább rövid távú eredmények. Nem hiszem legalábbis, hogy valakinek ettől jó lesz a közérzete. Az enyém biztosan nem lenne az.