Téma
Bölcsesség idézetek
-
Néha az igazságtalan bánásmód megedzi és határozottabbá teszi a jellemet. A rabszolgaság rettenetes dolog volt, de amikor a feketék Amerikában végre felszabadultak az elnyomó rendszer alól, erősebbek voltak, mint valaha. Tudták, milyen az, amikor rabszolgatartók nyomorítják meg a lelkeket. Nem engedhették, hogy ez valaha is megismétlődjön. Michael Jackson
-
Az emberek rendkívül óvatosak, én elismerem, és rendkívül nehezen vállalnak felelősséget. Ellenben mindennap száz és száz ember van, aki kockára teszi az életét azért, hogy egy fél perccel előbb érkezzen a Vásárcsarnokba, ami azt mutatja, hogy minden ember számára adva van a lehetőség, hogy az életét kockára tegye. Most az egyik értelmes dologért, a másik egy nem értelmes dologért teszi kockára. Olyan emberek, akik nem mernének egy ellenvetést tenni a főnöküknek, úgy szaladnak egy autó előtt, ahogy én nem mernék az autó előtt szaladni. Lukács György
-
Kétféle befolyás tartozik az emberhez: az egyik, ami aktív és akaratlagos, és a másik, amely tudattalan; az, amelyiket céltudatosan fejtünk ki, vagy arra törekedve, hogy kibillentsük a másikat vélekedéséből, mint amikor tanítunk, érvelünk, meggyőzünk, fenyegetünk, ajánlatot teszünk vagy ígérünk, és az, amely kiáramlik belőlünk anélkül, hogy tudnánk magunkról.
-
Az emberek az idők során elveszítették a tiszta szemlélődés képességét, a dolgokon való elmélkedés örömét, és elvárják, hogy a titkok maguktól nyíljanak meg nekik. Mire megismerkedünk a környező világgal, lehet, hogy a varázs helyét a megszokás foglalja el. A mindennapok monotóniájában érzéketlenné válunk a rendkívüli jelenségek befogadására; a csodák éteri élvezetére. Azt mondják, a gyermekben még megvan ez a befogadási képesség.