Téma
Bölcsesség idézetek
-
A múltba kapaszkodsz, fontosnak tûnik előtted, mert átélted, de az már tegnap, és nincs már hatalmad fölötte. A jövő csábít, mert álmodban ízlésed szerint formálhatod, de tulajdonképpen még nem létezik, és hiába foglalkozol vele. A jelen oly kicsi, hogy semmi értéket sem tulajdonítasz neki, s mégis egyedül az van hatalmadban, és élted a jelen pillanataiból tevődik össze.
-
Az idegengyûlölet - gondolom, máshol is, bárhol a világon - akkor tör felszínre, amikor a kialakult és megszokott bizalmatlanság szimbiózisát váratlanul és hirtelen megzavarja valami külső hatás. Ilyen lehetett az afrikai medikushallgatók megjelenése a hetvenes-nyolcvanas években, és ilyen volt például pár évvel ezelőtt a menekültválság pár nyári hónapja is. Pál Dániel Levente
-
Úgy gondoltam: bizonyára mindenkivel előfordul, legalább egyszer naponta, hogy úgy érzi, élete a szorongásnak valami kimondhatatlan és képtelen pontjába szûkül be. Csak hát ennek tudata rájuk sem tesz semmi látható hatást. Utána elmennek otthonról, mint jómagam, járnak-kelnek, és játsszák őszintén őszintétlen szerepüket. Ez a gondolat csak megerősített abban a meggyőződésben, hogy az emberek, kivétel nélkül, méltóak a szánalomra, ha másért nem, már csak azért is, mert élnek. Alberto Moravia