Téma
Boldogság idézetek
-
Vannak ezek a nagy sütisdobozok, amikben többféle aprósütemény van összeválogatva. Van köztük olyan, amit szeretsz, és olyan is, amit nem annyira. Először kieszegeted belőle azokat, amiket szeretsz, végül nem marad benne más, csak amit nem szeretsz. Én mindig erre gondolok, amikor valami rossz dolog történik velem. Ha most ezeket szépen lenyelem, utána minden rendben lesz. Mert az élet egy sütisdoboz. Murakami Haruki
-
Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (...). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet. Antoine de Saint-Exupéry
-
Lehet, hogy maguk modern fiatalemberek ki fognak nevetni, de amikor igazán nagy bajban vagyok, mindig elmondok magamban egy kis imát - akár séta közben az utcán, vagy amikor vásárolok az áruházban. És mindig kapok választ. Lehet, hogy csak valami jelentéktelennek látszó dologgal találkozom, aminek mintha semmi köze sem lenne a problémámhoz, de azért az a pici kis semmiség mégiscsak ott van. Agatha Christie