Téma
Boldogság idézetek
-
Minden helyzetben hamarabb látjuk meg a negatívat, jobban emlékszünk rá, és előszeretettel nagyítjuk fel. A kellemest pedig lekicsinyítjük, nem látjuk meg, nem is idézzük fel olyan könnyen. Az automatikus beállítódásaink ezért eléggé megnehezítik, hogy teljes, boldog életet élhessünk. Ha nem foglalkozunk a tudatos jelenléttel, akkor ezek visznek el bennünket.
-
A boldogság nem igazán függ olyan objektív körülményektől, mint a gazdagság, az egészség, vagy akár a közösség. Sokkal inkább függ az objektív körülmények és a szubjektív elvárások egybeesésétől. Ha ökrös szekeret akarunk, és ökrös szekeret kapunk, elégedettek vagyunk. Ha új Ferrarit akarunk, és használt Fiatot kapunk, csalódunk. Ezért lehet hosszú távon a lottónyeremény éppen akkora befolyással a boldogságra, mint egy autóbaleset. Ahogy a dolgok javulnak, nőnek az elvárások is, és ennek következtében még az objektív körülmények drámai javulása sem feltétlenül elégít ki minket. Ám akár egy súlyos betegség ellenére is maradhatunk éppolyan boldogok, mint azelőtt, ha megbékélünk állapotunkkal, és elfogadjuk, hogy bizonyos dolgokról lemondva kell tovább élnünk. Yuval Noah Harari
-
Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert túlságosan az énben élünk. Mit jelent az, hogy túlságosan az énben élünk? És pontosan mi is történik ilyenkor? Vagy a létezésben vagy, vagy az énben - mindkettőben egyszerre nem lehetsz. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy nem vagy teljes, szét vagy darabolódva. Ha az énben vagy, az azt jelenti, hogy szigetté váltál. Ha az énben vagy, akkor azzal határvonalat rajzolsz magad köré. Különbséget teszel, és azt mondod: "ez én vagyok", "az nem én vagyok". A definíció, a határvonal az "én" és a "nem én" között az, ami elszigetel. Az "én" elszigetel. Megfagyaszt, és többé nem tudsz folyni. Amikor folysz, mint a folyó, az "én" életképtelen. Ezért szinte mindenkiből egy jégkocka lett: nincs semmi melegség, semmi szeretet az emberekben. A szeretet melegség, és ők félnek a szeretettől. Ha felmelegednének, akkor megolvadnának, és eltûnnének a határvonalaik. A szerelemben a határok eltûnnek; az örömben is eltûnnek a határok, mert az öröm is melegség. Osho