Téma
Csillagászat idézetek
-
Mi az emberek itéletét illeti, (...) ők rendesen azokat szeretik bántani, a kik kitûnnek s náluknál magasabbra nőnek. Ez így van az életben, sőt így van a természetben is. A kis bágyadt hervatag virágot, melyet fû vagy bokor eltakar, senki sem bántja; ellenben abba, a melyik magasra nőtt és kiválik, minden kósza, pletyka szellő belekap s meg akarja fosztani leveleitől. A vihart mindig a magas koronájú tölgyek érzik legjobban. Vadnai Károly
-
A járvány "demokratikus", abban az értelemben, hogy a vírus nem válogat az áldozatokban: kortól és fizikai állapottól függetlenül bárki a célpontja lehet. Keveseket öl meg, de mindenkit megrettent, noha a jómódúak sokkal jobban meg tudják szervezni a védekezésüket. A betegeket, a szegényeket, a veszélyeztetett munkahelyeken dolgozókat és az idősebbeket a járvány jobban sújtja. Többek között azokat az orvosokat, nővéreket és tanítókat, akik munkáját a társadalom kevésbé ismeri el. Mindazok, akik az átlagnál amúgy is védtelenebbek és kiszolgáltatottabbak, a járvány végén még rosszabb helyzetbe kerülnek. Õket sújtják leginkább a járvány gazdasági hatásai, amelyek széles skálán mozoghatnak a munkanélküliségtől az éhezésig. Az állami újraelosztási politika változásaiban mérhető ilyenkor a társadalmi szolidaritás. Ilyenkor derül ki, hogy az adott közösség számára mit ér egy ember élete. Bozóki András
-
Jóval erősebb vagy, mint gondolod. Ezt ne feledd! Honnan tudom? Onnan, hogy ezzel mindenki így van. Én is. Az emberben van egy hétköznap mûködő gőzkazán - és van egy atomkohó. A kazánt ismerjük, és tudjuk kezelni magunkban. Alatta azonban hatalmas, isteni erők rejlenek - egy atomkohó. Az akkor kezd mûködni, ha vész van, ha nagy próbatétel előtt állsz. Ha fel tudod szabadítani magadban ezt a rejtett energiát, a legsúlyosabb betegségből is meggyógyulsz, a legnagyobb sorscsapásból is felállsz. Nem ver le kudarc, csőd, válás, betegség, még halálos családi tragédia sem. Müller Péter
-
Gondold csak el: ha megajándékoznak egy órával, kis virágzó pokollal ajándékoznak meg, rózsabilinccsel, aranyozott veremmel. Nem csupán az órát ajándékozzák neked, hogy Isten éltessen, és reméljük, hogy sokáig hordod majd, mert kitûnő márkájú, svájci, rubinköves; nem csupán ezt a parányi krampácsolót ajándékozzák neked, amelyet a csuklódra kötözve sétáltatsz magaddal. Megajándékoznak - nem is tudják, és ez a szörnyû, hogy nem is tudják -, megajándékoznak egy újabb, törékeny és kétes részecskével, valamivel, ami a tiéd, de nem a testedből való, hanem szíjjal kell odakötözni a testedhez, hogy ott lógjon a csuklódon, mint kétségbeesett karocska. Megajándékoznak azzal a feladattal, hogy naponta felhúzd, a felhúzás kötelességével, mert csak így maradhat óra az óra; megajándékoznak a kényszerrel, hogy a pontos időt figyeld az ékszerboltok kirakatában, hogy meghallgasd a rádióban, hogy rendszeresen igénybe vedd a telefonközpont pontosidő-szolgáltatását. Megajándékoznak a félelemmel, hogy elveszted, hogy ellopják, hogy leejted a földre és összetörik. Megajándékoznak a márkájával, a bizonyossággal, hogy ez jobb márka, mint a többi, megajándékoznak a hajlammal, hogy összehasonlítsd az órát a többi órával. Nem téged ajándékoznak meg az órával, hanem téged ajándékoznak el, téged ajánlanak fel az óra születésnapjára. Julio Cortázar