Téma
Csillagászat idézetek
-
Sokszor mondják, hogy a tragédiák építenek minket, a fájdalom pedig megerősít. Én úgy gondolom, hogy a trauma önmagában nem erősít meg, pont annyit tesz, amennyit ígér: traumatizál, szétszed, megnyomorít. Hogy lesz-e belőle több, azt az idő és a belefektetett kemény munka dönti el. El tudjuk-e fogadni az elfogadhatatlant, szép lassan meg tudunk-e békélni az élettel és megszeretni azt, a jó dolgokat képesek leszünk-e mérséklődő bûntudattal megélni?
-
Addig tanító-e valaki, amíg alkalmazásban áll, vagy mint a miniszterelnököt, haláláig megilleti a címe? Sőt, azon is túl, rá lehet-e írni a sírkövére akkor is, ha mint tanító elbukott, állásától megfosztatott? Fölösleges kérdések ezek, mert melyik épeszû ember akarna manapság tanítónak látszani, ha nem az? Vagy akár akkor, ha az. Vörös István
-
Sokkal könnyebb elkerülni a csábítást, semmint akkor felvenni vele a harcot, amikor sóváran megtelepszik a konyhapulton. Ha pedig képtelenek volnánk erre, még mindig van mit tenni - elszámolhatunk százig, dalra fakadhatunk vagy cselekvési tervet készíthetünk, amelyhez aztán tartjuk is magunkat. Dan Ariely