Téma
Csillagászat idézetek
-
Mielőtt az ember felfedezte az ûrt, a holdat és a bolygókat, azt hitte, hogy a mennyország hatalmas istenek otthona és területe, akiknek hatalma nem csak az égboltra terjed ki, hanem az ember földi sorsára is, hogy a hatalmas háborúzó istenségek panteonjában keresendő az emberi élet, múlt és jövő oka. Az isteneknek emlékmûveket emeltek a földön és a mennyekben, de az ember új istenségre és vallásokra cserélte a régieket, amelyek nem kínáltak biztosabb válaszokat, mint a görög, római vagy egyiptomi őseink által imádott istenek, és mi kiválasztottuk hatalmas és jóindulatú isteneinket és bizonyosságot találtunk a tudományokban. Mind hiszünk és várunk egy jelre, egy felfedezésre. Szemünket az ég felé fordítjuk és készen állunk arra, hogy elfogadjuk a hihetetlent, hogy megtaláljuk sorsunkat a csillagokban. De hogyan nézzünk, hogy lássunk is? Régi vagy új szemmel?
-
Vannak az életben pillanatok, mikor tökéletesen értjük a lehető legnagyobb összefüggéseket is. Értjük és érezzük a csillagokat alkotó erőt, a világ és az abban élő emberek közti valódi kapcsolatokat. Ám ez csak ritkán és legtöbbször csupán néhány pillanatig tart. Néha messzire kell ehhez menni, néha viszont itt van, egészen közel hozzánk a helyszín, ahol megnyílnak a csodák. Ám valójában, ha megvizsgáljuk, önmagunkban találhatjuk a kulcsot, nem földrajzi tájakon.
-
Mi, akik az Univerzum gyermekei vagyunk - a csillagok életre kelt pora -, el tudunk töprengeni ugyanennek az Univerzumnak a természetéről, olyannyira, hogy olykor az azt mûködtető törvényekbe is bepillanthatunk. Rejtély, miként kapcsolódunk ilyen kozmikus dimenziókba. Ez a kapcsolat azonban vitán felül létezik. Mit jelent mindez? Mi az Ember, ha ekkora kegy részesei vagyunk? Nem hiszem, hogy létünk a Világegyetemben a vaksors szeszélye, a történelem véletlene, semmi kis zörej lenne a nagy kozmikus drámában. Ehhez túlontúl is belekeveredtünk a dolgokba. Meglehet, maga a Homo sapiens faj fizikai léte valóban mit sem számít kozmikus méretekben, az azonban, hogy a Világegyetem egy bolygóján tudatos szervezetek élnek, feltétlenül meghatározó jelentőségû tény. A tudatos lények révén a Világegyetem öntudatra tett szert. Ez pedig csöppet sem elhanyagolható körülmény, nem céltalan, értelmetlen erők jelentéktelen mellékterméke. Nekünk valóban itt a helyünk. Paul Davies
-
Egyes tudósok szerint a természetben könnyen válhat egy állat olyan értelmessé, hogy eszközöket használjon, hogy hasznosítsa a környezetét, de az az ugrás, amikor az eget csodálva a kozmosz titkait kutatja, magáról kezd elmélkedni vagy a saját helyét próbálja behatárolni a világban, csak egy merő véletlen volt az emberiség történetében.
-
Ha annyit mondunk, hogy a sok milliárd látható csillag csak a Tejútrendszer egy részlete, és hogy további sok milliárd tejútrendszer van a sajátunkon túl, még nem sikerült megfelelően érzékeltetnünk a világegyetem méretét. Ahogy az emberi szemnek sem kellett megtanulnia a rádióhullámokat is érzékelni a túlélésünk érdekében, talán a tudatunk sem arra termett, hogy fel bírjuk fogni azokat a számokat, amelyekkel a csillagászok újabban foglalkoznak. Ahogy egyes kultúrák számfogalma kimerül az "egy, kettő, három, sok" sorozatban, jellemzően mindenki, ha egyáltalán belegondol az univerzum hatalmasságába, elintézi annyival, hogy "Föld, bolygók, Nap, messzi".
-
Lehet-e megrázóbb élmény, mint 250 cm-es teleszkópon át egy másik galaxisra pillantani, százmillió éves kövületet vagy ötszázezer éves kőszerszámot tartani a kezünkben, megállni egy olyan hatalmas tér-idő szakadék előtt, mint a Grand Canyon, vagy meghallgatni egy tudóst, aki hunyorgás nélkül farkasszemet nézett az univerzum keletkezésével? Ez a tudomány szent mélysége. Michael Shermer
-
Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom mûködését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása. Barabási Albert-László