Téma
Döntés idézetek
-
A történelem segít felismerni a mintázatokat és igazságot tenni. Körvonalazza számunkra azokat a kereteket, melyeken belül szabadságunkat biztosíthatjuk. Pillanatokat mutat meg, amelyek mindegyike más, de egyik sem teljesen egyedi. Ha az egyik pillanatot megértjük, meglátjuk, hogyan lehetünk egy másik pillanat társteremtői. A történelem lehetővé teszi, hogy felelősséget vállaljunk - ha nem is mindenért, de valamiért. Timothy D. Snyder
-
Igen. Azt hihetjük, hogy a sors egy bizonyos szerepre szán minket. Ám azok a szerepek néha váratlanul megváltozhatnak. Egy izgulós diák egyszer csak önbizalomra lelhet. Egy hosszú ideje házasságban élő asszony bántó, új valósággal szembesülhet. Egy elfoglalt anya rájöhet, hogy a figyelmére máshol van szükség. És az a nő, aki csak egy kis jót szeretett volna tenni, azon kaphatja magát, hogy sokkal nagyobb szerepet játszik, mint tervezte.
-
Nehéz lenne megfejteni, hogy az ember egy-egy lépésének mi volt az oka, mert cselekvéseink sohasem egyetlen okra vezethetők vissza. Mindig, minden cselekvésünkben, a legegyértelmûbbnek látszók esetében is ész, indulat, érzelem, kémia, biológia, fizika dönt. És mindig mind egyszerre. Száraz Miklós György
-
A felelősség vállalása nem csak önmagunkért, hanem másokért, az egyik legfontosabb megtanulandó feladatunk életünk során. Csakhogy ugyanilyen horderejû az is, hogy meglássuk, megérezzük, mikor lépjük át a láthatatlan határt, és mikor avatkozunk bele egy szerettünk életébe úgy, hogy azt már nagyon nem kellene.
-
Ha elhisszük, hogy végtelenek a lehetőségeink az életben, azzal csak elhárítjuk magunktól a rettenetes igazságot, miszerint élni annyit tesz, mint előrefelé mozogni az időben, miközben egy belső óra ketyeg bennünk az utolsó, végzetes pillanatig. - Megszületünk, élünk, meghalunk, s hogy eközben milyen döntéseket hozunk, a mindennapos gyötrelmeink végül mit sem számítanak.
-
Az életedet te választod meg, nem más helyetted. Eldöntheted, hogy mit akarsz, és ha azt választod, amit a sors is neked szánt, akkor bizony segíteni fog. Választhatsz mást is, ő mindig arra fog várni, hogy merj rálépni a sajátodra, hogy segíthessen. Hiszen a cél az, hogy teljes legyél, hogy abban az életben élhess, amit mindig is a magadénak éreztél. Oravecz Nóra