Téma
Egészség idézetek
-
Azt hiszem, azt kellene kérnünk, hogy az emberek próbáljanak meg a lelkükben egy számukra következetes képet kialakítani a saját világukról, amely nem engedi meg számukra azt a luxust, hogy az agyukat négyfelé vagy éppen kétfelé vágják, és annak egyik felében hiszik ezt, a másik felében pedig azt, és soha nem próbálják meg összehasonlítani a két eltérő nézőpontot. Richard Feynman
-
Azzal a tanáccsal, hogy minden ember legyen egyforma szegény, alázatos, lehet járni a világot ott, ahol jámbor népek laknak, s egyik puszta őrzi a másikat; de nem lehet megállni az én hazámban, ahol mind a négy szél irányából ellenség fenyeget, akik ellen fejedelmeink a négy "napvágást" teszik koronázásukkor. Nálunk annak, aki a nép vezére, egyéb dolga is van, mint Istent dicsérni s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az ellenségének, hanem azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő pusztítónak csontjaiból tetemhalmot rakjon össze. Jókai Mór