Téma
Egyéniség idézetek
-
Az ember egész életvezetése azon múlik, önmaga mer-e lenni, még akkor is, ha szembekerül a közhangulattal és a tekintélyekkel, vagy behódol ezeknek a konformista nyomásoknak. Ha nem hódol be, annak van egy komoly rizikója, ugyanis ezt sem a társadalom, sem a tekintélyek nem szeretik. A terrornak, a diktatúrának és a globalizált társadalomnak ugyanaz az emberideálja, nincs semmi különbség. A diktatúra azokat szereti, akiket jelszavakkal, hamis mítoszokkal, propagandával lehet irányítani. A globalizált társadalom üzleti érdekből ugyanezt preferálja: embereket, akiket propagandával, reklámmal, hamis orientációval tömegesen lehet mozgatni. Mindkét társadalmi berendezkedés irtózik az önállóan gondolkodó, önmagukhoz hû egyéniségektől, akik ennek a kollektív irányításnak nem hajlandók alávetni magukat. Popper Péter
-
Először ki kell találni azt az embert, akivé válni akarsz, megrajzolni a körvonalait, gyakorlatilag puszta kézzel kigyúrni a sárból. Aztán az igazi, fizikai valódat, a hús-vér énedet belepréselni a kigondolt formába. Nyesni belőle, ahol kell, ahol még hibádzik, kicsit kipótolni. Egyszerû ez. Ezt ne nevezzük önmegvalósításnak. Mondjuk úgy, hogy megálmodjuk magunkat. Ha azt akarod, hogy a népek erős emberként könyveljenek el, viselkedj úgy, mint egy erős ember. De ne színlelj. Az emberek könnyen megérzik, ha valami hamis, de ha már megálmodtad az erős énedet, senki nem fogja észrevenni a cserét. Simun Vrocsek
-
Amit mi személyiségen ma értünk, az persze egészen más, mint amire a régebbi korok életrajzírói és történészei gondoltak. Õk, és főleg ama korok szerzői, akik határozott vonzalmat éreztek az életrajzíráshoz, úgy látszik, a személyiség lényegét, mondhatnánk, az eltérőben, a szabályellenesben és egyediben, sőt gyakran a betegesben látták - mi, mai emberek viszont általában csak akkor beszélünk jelentős személyiségekről, ha olyan emberekkel találkozunk, akiknek, túl minden eredetiségen és különcségen, sikerült a lehető legtökéletesebben beilleszkedniük a közösségbe, sikerült a lehető legtökéletesebben szolgálniuk a személyfölöttit. Hermann Hesse