Téma
Egyszerűség idézetek
-
Néma barátok voltak, s mint valami balsorstól, úgy óvakodtak tőle, hogy bizalmasabb kapcsolatra lépjenek. (...) Lehetett volna megmagyarázni ezt az érzést, mely egyszerre tette baráttá és ellenséggé, s éppúgy vértezte egymás irányában közönnyel, mint amennyire egymáshoz kapcsolta ösztönük szerint egyesítve, valójában pedig elkülönítve kettejüket. Ki tudja, talán meg akarták őrizni illúzióikat. Honoré de Balzac
-
El tudod te képzelni, milyen személyiség kell ahhoz, hogy valaki harcba szálljon az elnöki címért? Abnormális. Lehet, hogy normális emberként kezdi a pályafutását, de mire elér a csúcsra, annyiszor eladja a lelkét, és annyi embernek kitapossa a belét, hogy a végére már egyáltalán nem olyan földi halandó, mint te vagy én, s még csak nem is hasonlít hozzánk. David Baldacci
-
Anya tegnap halt meg, sok-sok évvel ezelőtt. És tudod, eltávozása másnapján leginkább azon csodálkoztam, hogy a házak még mindig állnak, és köztük az úton most is gurul a sok autó, a járdán pedig továbbra is nyüzsögnek a gyalogosok, mintha fogalmuk sem volna arról, hogy az én egész világom odalett. Én azonban tudtam, hogy így van, mert megéreztem az ürességet, amely úgy rögzült az életemen, mint egy összegabalyodott filmtekercsen. A város zajai hirtelen elültek, mintha a csillagok egyetlen perc alatt elporladtak vagy kihunytak volna. A halála napján - és esküszöm, hogy ez így volt - a kert méhei nem hagyták el a kast, egyetlenegy sem indult zsákmányszerzésre a rózsák közé, mintha ők is tudták volna, mi történt. Marc Lévy