Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Éjszaka idézetek
A színpad kegyetlen bírája az embernek, a televízió pedig mindinkább.
Mindent éreztem és átéreztem, amit valaha is életül képzeltem, és ugyanennek az ellenkezőjét is; egyetlen ölelésünkben szerettem és gyûlöltem, szelíden és vadul; lelkem megáradt, testem elernyedt, gyönyörû őrület ringatott, röpített, s lágyan ejtett el, akár egy pihét.
Vavyan Fable
Minden percben elvarázsolsz teljesen, Minden titkos érintésed kell nekem. De bármi fáj nagyon, sírni nem látsz - nem hagyom. Játszom, mint egy bohóc a színpadon.
Mûvészet, Misztikum: ó mind-mind ablakok.
Stéphane Mallarmé
Ha az ember nő a szenvedésen keresztül, akkor nekem mostanra akkorának kellene lennem, mint ez a ház.
Jack Kerouac
Látni. Azt mondhatnánk: ha nem is a célja, de lényege szerint ez maga az Élet.
Pierre Teilhard de Chardin
A halott csak addig él, ameddig emlékszünk rá.
Konrád György
A "plátói szerelem" éppen olyan esztelenség és otromba hazugság, mint hogy nincs vegetáriánus tigris: nem az a célja a szerelemnek, hogy plátói legyen.
Márai Sándor
Sok tehetség elvész a világ számára egy csepp bátorság hiányában.
Sydney Smith
Azt kell tenni, ami helyes, még akkor is, ha fájdalmas, máskülönben az emberi faj a vesztébe rohan.
Bizonyos jelenetek inkább az emlékekben élnek, mintsem az adott pillanatban, mert túl gyorsan mennek végbe ahhoz, hogy fel lehessen őket fogni.
Terry Pratchett
Egy nőnek a maga életét kell élnie, vagy bánatot él meg, hogy nem élte.
David Herbert Richards Lawrence
A szerelem olyan játék, melyhez két becsületes partner kell, hogy igazságos legyen.
Tábori Róbert
Az emlékek úgyis ott bujkálnak valahol a felszín alatt, akár valóságosak, akár nem, és olyankor bukkannak elő, amikor kedvük tartja.
A gondolkodás törvényei nem változhatnak a körülmények és a hely szerint. Az igazság egy és ugyanaz, mindig és mindenütt!
Gottlob Frege
Egy kis hatalomtól szörnyeteggé válnak az emberek.
Az empátia sok mindenen átsegíti az embert.
Jobb, ha az ember megkeseredve hal meg, mint ha tudatlanul.
Adj erőt, fájdalmas emlékezés, hogy az ártatlanokat és jókat bántani képtelen lehessek!
Reich Károly
Az igazságnál nincs fontosabb. Minden, amit csinálok, minden, aminek itt, a Földöntúlban helyet adunk, az igazság keresésének valamely formája.
Jonathan Maberry
« Előző
1
…
230
231
232
233
234
…
456
Következő »