Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Éjszaka idézetek
Megpróbálom kitalálni magamat, megteremteni. A kitalált dolgok még nem váltak valósággá bennem, mindig akarok valamit, de úgy, hogy előre félek tőle, s keresem az okát, hogy miért nem sikerülhet.
Palotai Boris
Mindannyian magunk döntjük el, milyen emberek akarunk lenni.
Bárhova is sodor el a víz, vigyen el bárhova, utadon kísérjen, csakis az számít, hogy mennyire voltál önazonos ember.
Azahriah
Az ember halála mindenki mással történik.
Önmagában állami támogatással és magánkezdeményezéssel semmi sincs elintézve ott, ahol elsőrendûen emberi téren kellene törődésnek lennie.
A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig.
A szerelem egy játszma, a természet nagy játszmája. Bolygónk minden teremtménye részt vesz ebben a játékban - tudat alatt is igyekeznek átadni DNS-üket a holnapnak. A természet a gyerekek számával méri az eredményt.
Helen Fisher
Úgy őrizz, mint ki gyilkolna, mintha éltem élted volna.
József Attila
Nem azért születünk meg, mert annyira ki akarunk jönni a világba, hanem azért, mert úgy érezzük, belehalunk, ha benn maradunk.
Feldmár András
Pontosan nem tudom, miért, de megtanultam, hogy kapaszkodni kell a reménybe, még ha esztelenségnek tûnik is, függetlenül attól, hogy hogyan vagy mikor bukkan fel. Még akkor is, ha a remény nem több, mint egy kifakult fénykép egy gyönyörû lányról, akit alig ismerek.
Alice Katherine Applegate
Az isteni dolgok az embernél kezdődnek.
Szeretni annyit tesz, mint annak az életét élni, akit szeretünk.
Lev Tolsztoj
Csak a bolondok tudják, mi a szerelem, mert a szerelem egyfajta őrület.
Osho
Nem kezdheted el azt reklámozni, hogy mennyi jót tesz a vallásod, anélkül, hogy először aprólékosan levonnád belőle az összes kárt, amit okoz, és alaposan megfontolnád azt a kérdést, hogy vajon egy másik vallás, vagy a vallás teljes hiánya nem szerepel-e jobban.
Daniel Dennett
Legszívesebben leülnék a padlóra és kisírnám magamból a torkomban rekedt óceánt.
A jó és a rossz küzdelmét a mai ember számára például a bûnügyi filmek és a különféle számítógépes játékok testesítik meg, az ősi amerikai társadalmakban ugyanezt a funkciót a rituális labdajátékok látták el.
Minden pillanat iszonyúan egyetlen.
Vavyan Fable
Legyen átkozott minden háború - most és mindörökké.
Mihail Bulgakov
Valami nagyon furcsa dolog folyik itt. Nem: több mint furcsa. Borzalmas és megmagyarázhatatlan, de mégis történik, folyamatosan.
Stephen King
Ami van, az volt is, s ami lesz, az eleve van, csak nem tudjuk.
Fekete István
« Előző
1
…
270
271
272
273
274
…
456
Következő »