Téma
Éjszaka idézetek
-
Mi bőszíti fel Istent kevésbé, nyolcvanöt gyerek meggyilkolása, vagy egy tucatnyi templom lerombolása? Mert tényleg úgy tûnik, hogy egyik miatt sem izgatja magát. Persze ebben nem vagyok teljesen biztos. Isten útjai kifürkészhetetlenek, és talán túlságosan is emberi reakció volna csak úgy haragra gerjedni, túlságosan primitív lenne, és nem igazán passzolna a kifürkészhetetlenséghez. Bízom benne, hogy Isten éppen az új Jeanne d`Arc vagy az új Brutus eljövetelén munkálkodik, de az is lehet, hogy valami még kreatívabb húzásra készül. Szergej Geraszimov
-
Hiába láttam annyi pusztítást és öldöklést - vagy talán épp azért? -, én máig teljesen értetlenül állok afölött, hogy az élet elfogadott, szentesített részének tekintjük, hogy emberek szétlövik, felrobbantják, kibelezik egymást erőforrásokért, földért, hatalomért, vagy akár csak elvekért. Al Ghaoui Hesna
-
Egy letartóztatás már-már vallásos élmény. Abban a pillanatban, hogy letartóztatnak, hirtelen kiürül belőled az az egocentrikus elképzelés, hogy a saját világodat te irányítod. Ott találod magad teljesen egyedül - előtted a bizonytalanság végtelen óceánja. Csak bátor lélekkel, mosollyal az arcodon, csendes magabiztossággal lehet áthajózni rajta. Nadya Tolokonnikova
-
Időnként hihetetlenül rám tör a magány. Ilyenkor konkrétan azt élem meg, mintha egy komplett szakítás szerencsétlenebbül járt fele lennék. Fele. Valaminek - valakinek - a fele vagyok egyedül. Pedig nem is szakítás ez, hanem csak a legjobb barátomat veszítettem el. Mégis újra és újra átélem a szakítás fájdalmát.
-
Zûrzavar és hit, ez a kettősség uralkodik az életünkön, attól a pillanattól kezdve, hogy megérkeztünk, nem csak ebben a városban, hanem ebben a világban, ebben az életben. Attól a pillanattól kezdve, hogy újszülöttként kinyitjuk a szemünket, olyan zûrzavarral szembesülünk, amit meg sem érthetünk. És hogyan reagálunk? Mi az első hang, amit kiadunk? Felsírunk. Válaszokért könyörgünk, még mielőtt szavaink lennének ahhoz, hogy kérdéseket tegyünk föl. Így kezdjük utunkat ezen a világon: rémülten, összezavarodva, és így keresünk, és küzdünk, és botladozunk a zûrzavarban. Az egész életünket azzal töltjük, hogy annak jeleit keressük, hogy valahol, valahogyan ennek az egésznek van valami értelme és célja. Aztán egy nap megtaláljuk a hitünket. A hitünket, miszerint mindannyian Isten titokzatos tervének részeként vagyunk itt, ezen a világon, ezen a helyen. A hitünkkel megértjük, hogy a zûrzavar az értelem, és a keresésben, a küzdelemben rejlik a cél.