Téma
Élet fordulópontjai idézetek
-
Mindenkinek az életében van egy vízválasztó; az a pillanat, amikor az emberre rátör a felismerés, hogy olyan döntés előtt áll, ami kihatással lesz az egész jövőjére, minden további tevékenységére, és ha rossz döntést hoz, nem biztos, hogy helyre tudja hozni. És néha az állítólagos rossz döntés az, ami lehetővé teszi, hogy emelt fővel, méltósággal várjuk a véget; annak megnyugtató tudatában, hogy a helyes utat választottuk. Lehet azonban, hogy az ilyen pillanatok jelentőségét csak utólag ismerjük fel. Mira Grant
-
Vannak az életnek olyan mozzanatai, amelyek határjelzőkként állnak egy letelt időszak elébe, de egyúttal határozottan mutatnak egy új irányba. Ilyen átmeneti időpontban indíttatva érezzük magunkat arra, hogy a gondolat sasszemével felmérjük a múltat és a jelent, s így valódi helyzetünk tudatára jussunk. (...) Szeretnénk emléket állítani annak, amit már átéltünk, hogy az érzésben visszanyerje azt a helyet, amelyet a cselekvés terén elveszített; s hol is lelhetne szentebb helyre, mint a szülők szívében, hiszen ez a legenyhébb bíró, a legőszintébb résztvevő, a szeretet napja, amelynek tüze felhevíti törekvéseink legelső középpontját! Karl Marx
-
Fordulópont sokszor van az ember életében, minden kornak megvan a maga fordulópontja, tehát nem érdemes és nem szabad állandóan azon rágódni, hogy most ötvenéves vagyok, most hatvan, satöbbi, mert akkor kínos lesz a dolog. Én, amíg egészséges vagyok, s reggelente úgy ébredek, hogy jó erőben érzem magamat és nem vagyok nyomorék, addig nem gondolok a koromra. Jean-Paul Belmondo
-
Az új lehetőségek, állásajánlatok - és új kapcsolatok - általában akkor toppannak be hozzánk, amikor a legkevésbé számítunk rájuk. A nagy áttörések legtöbbször a legváratlanabb helyzetekkel érkeznek. Így emlékeztet minket az élet arra, hogy tiszteljünk mindenkit, akivel a sors összehoz. És arra is így hívja fel az élet a figyelmünket, hogy legyünk nyitottak minden újra. Andrew Matthews
-
Az élet egyik nagy hiányossága az, hogy nincs bekezdésekre osztva, hiányoznak belőle a képaláírások, az írásjelek, nincs csengőhang, mely figyelmeztetné az embert, hogy sorsdöntő fordulat következik. A sorsdöntő fordulatok rendszerint megbújnak a jelentéktelen, hétköznapi események között. Tibor Fischer
-
Mindenkinek az életében vannak olyan fordulatok, amelyek nehéz, drámai időszakot hoznak, mégsem járnak szükségszerûen az addigi életünk összeomlásával. Sokakat viszont a fizikai vagy pszichés megsemmisülés szélére sodor a körülmények végzetes, nem egyszer lavinaszerû változása, mert segítség, megértés nélkül kell szembenézniük vele. Lakner Zoltán
-
Mindegyik életnek megvannak a saját csúcs- és mélypontjai, amikor valaki önfeledten örül valaminek vagy teljesen kétségbeesik, vannak nagy sikerek és méltósággal viselt kudarcok, ám mégis, mindent összevetve, a tapasztalatok egyértelmûen valamennyire hasonlók. Az izgalmak, amelyeket átélünk, és amelyekről úgy gondoljuk, hogy soha senki nem érzékelheti ugyanolyannak, olyan izgalmak, amelyeket mindenki megtapasztal - szerelem, (...) siker. A szomorúság, amely olyan elemi erővel zúdul ránk, hogy biztosak vagyunk benne, más már nem érezhet hasonlót, mindnyájunkat körülvesz - betegség, magányosság, szegénység, halál. A csúcs- és mélypontok egyikének megtapasztalása után két dolgot tehetünk; vagy elszigeteltségbe vonulunk, vagy elfogadjuk, hogy ez az élet rendje, és arra használjuk, hogy többet tudjunk meg magunkról és másokról. Peter Gethers