Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Élet idézetek
Az élet rövid, és úgy kell élnünk, hogy minden perc számítson. Minél több időt kell együtt töltenünk azokkal, akiket nagyon szeretünk. Közel kell tartanunk magunkhoz őket.
Az egész emberi élet nem több egy pillanatnál; ennél fogva élvezzük, amíg tart, és ne használjuk fel céltalanul!
Plutarkhosz
Élni annyi, mint vágyakozni. És aszerint, hogy az ember a vágyakozást édesnek vagy keserünek tartja, itéli jónak vagy rossznak az életet.
Anatole France
Van egyfajta étvágy, amely mindenestül elfogadja az életet, én ezt tartom a legnagyobb erénynek a földön.
Albert Camus
Amilyen tökéletes, a maga nemében felülmúlhatatlan minden igazán nagy mûvészeti alkotás, olyan tökéletes a maga nemében minden élőlény a földön.
Venetianer Pál
Szeretem az embert. Szeretek benne mindent, ami szép, jó és nemes. Ezt egyformán megtalálja minden fajban, minden népben. De sajnos, az ellenkezőjét is.
Karl May
Amit az emberek gondoltak (és gondolnak), amiben hisznek, amit gondolni kívánnak, amiben hinni szeretnének - ez alkotja életük fő lényegét, amelynek anyagi körülményeik és gazdasági vágyaik a leggyakrabban a folyományai, nem pedig megfordítva.
John Lukacs
Tulajdonképpen minden gyönyörû ezen a világon, minden, kivéve azt, amit mi magunk gondolunk és cselekszünk, mikor megfeledkezünk a lét magasabb céljairól, emberi méltóságunkról.
Anton Pavlovics Csehov
A fontosnál fontosabb dolgokat lehet együtt is csinálni. (...) Úgymint szerelem, család, hivatás, hobbi. Ezt így nevezik: Élet.
Vavyan Fable
Az élet ritkán egyszerû, nem igaz? Tele van jó és rossz döntésekkel, fordulatokkal, hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, a heves fájdalom, időnként pedig a határtalan öröm és élvezet pillanataival. És amikor eljönnek ezek a jó pillanatok, meg kell ragadni őket.
Sarah Morgan
Az élet olyan, akár egy történet. Kell, hogy legyen íve - kell, hogy legyenek célok, kihívások és egy méltó hős.
Steve Biddulph
Az élet értelme nem a halálon túli valami, jutalom vagy büntetés, örök, émelygő édelgés a jóknak, pokol a rosszaknak. A halálon túl nincsen semmi.
Csányi Vilmos
Az egész élet: akarni és el nem érni, elérni és nem akarni.
Johann Wolfgang von Goethe
Holnap minden ember azzá válik, amit ma tesz, amit gondol, mond, cselekszik. Életünk minden egyes órája igazából emberré válásunk, kibontakozásunk egy-egy újabb lépcsőfoka.
Böjte Csaba
Az ember szenvedéseivel, saját lelkének tökéletesítésével Istent gazdagítja. Ez a tökéletesedés a lázadás, a bukás, és a földi élettel való tragikus s mégis gyönyörûséges küzdelem útján megy végbe. Így kap értelmet minden szenvedésünk, csődünk, halálunk.
Müller Péter
Minden ember önmagát meghatározó, önmagát kialakító lény, aki saját karakterét, szellemi arculatát, egyszóval sorsát maga teremti meg.
Popper Péter
A szeretet az emberi egészség tökéletes szimbóluma, s teljes mértékben szemben áll az agresszióval, a félelemmel és a paranoiával, vagyis mindazzal, ami az embereket szétválasztó káros viszonyokat jellemzi.
Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben.
Arany János
Az élet szakaszokra oszlik. (...) Mindegyik egészen más, mint a többi, és az embernek föl kell tudnia ismerni, hogy melyik szakaszban mit várnak tőle. Ez a sikeres élet titka.
Kurt Vonnegut
Az ember olyan lény, akinek vágyai szerények és szerénytelenek. Ha valakit szeret, akkor attól a tudattól is boldog, hogy az a világon van. De szerénytelen, mert folyton látni kívánja, és soha nem telik be vele.
Ancsel Éva
« Előző
1
…
13
14
15
16
17
…
84
Következő »