Téma
Élet idézetek
-
Nincs egyetlen érző ember sem, aki ha a felhőtlen éjszakai égboltra tekint, meg ne kérdezné önmagától, mi a rendeltetése a csillogó égitesteknek, és mi az, ami a világmindenség rendjét megszabja. Ugyanez a kérdés támad bennünk, ha az emberi testbe helyezett liliputi világmindenséget kémleljük, vagy akár csak azt a titkokat firtató emberi szempárt, mely minduntalan összefüggéseket keres e két világ között. Ha a megértés bármely fokáról szemléljük is a Természet megnyilvánulásainak harmonikus nagyvonalúságát, az emberi érzékelés legnagyszerûbb élményében részesülünk. Aki e nagyság egyetlen parányát is megragadja, máris... célt ért el. És észreveszi, hogy segítséget kapott, amit az élet mindennapjain kamatoztathat... Ha tekintetünket a végtelen nagyra szegezzük, hétköznapi gondjaink semmiséggé törpülnek. Van egyfajta nyugalom és lelki béke, amit csak a felsőbbrendûhöz való kapcsolódás nyújthat. Selye János
-
Embernek lenni nehéz. Az emberi sors küzdelmet jelent, olyan életet, melyet a születéstől a haláláig végigkísér a félelem és a szenvedés. És ez mindjárt az idejövetel pillanatában kiderül. Manapság, amikor az élet értelmével együtt az eget is ellopták a fejünk fölül, nem illik erről beszélni. Minél sötétebb egy társadalom, annál kevésbé vállalja az emberélet tragikus valóságát, annál inkább próbálja becukrozni és színes papírba csomagolni a nehézségeket. Müller Péter
-
Minden embernek van legalább egy oka arra, hogy eldobja az életét. És nem könnyû szembesülni a semmivel. De még nehezebb együtt élni a fájdalom démonával. Mindenkinek kötelessége a legjobbat kihozni abból, ami neki adatott, mert az élet értelme éppen az élet. Létezni, mindennek ellenére. Érezni, nézni, együttmûködni. Örülni. Nincs más esélyünk, nincs másik életünk.
-
Hatalmas a készülődés... az utcákat hetekig díszítik, az árusok standjait sorban helyükre állítják, szervezik a programokat, színpadot építenek. A boltokban egyre nagyobb a nyüzsgés, a sorban állás, a türelmetlenség. Mert mindenki készülődik. A nagy napra. Az ünnepre. Amitől minden évben valami nagy érzést vár az emberiség, és vagy megkapja, vagy nem. Én megkaptam. Nem hosszú készülődés után, nem csak egy napra. Egy pillanatban, minden pillanatomra. Az érzést. Az igazi érzést. Téged. Csitáry-Hock Tamás
-
Vannak közönséges, hétköznapi periódusok az ember életében, és vannak különleges, nagy pillanatok, amikor magától értetődően az emberi lét mélyebb dimenzióiban gondolkodunk, életről és halálról. Mert ebben az állapotban nem is tudunk másképp. Meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyerekünk születik. (...) Ha akarjuk, ha nem, az ilyen pillanat valósággal "odalök" a lét forrásaihoz. Oda, ahol fájdalom és gyönyör, születés és halál összeér. Nem tehetünk mást, elnémulunk, és látjuk, amit látunk.
-
Figyeljetek reám: az élet szép! Élni, élni, ezt akarja a rög, a fûszál, a féreg, az állat, az ember! Élni napsugáron, boldogan. Ez a föld a mienk, ne engedjétek, hogy egyetlen élőtől elvegye valaki! Az ember a legértékesebb a földön, lelkében végtelen jóság, szépség csírái szunnyadnak. Szeressétek, becsüljétek az embert, a nagyot, a kicsit, az erőset, a gyengét! A sorssal szemben egyformák vagyunk! Az élet rövid, az igazság örök. Makszim Gorkij
-
Az elmúlt óra érzelmi viharai után, ahogy most a gyermekét figyelte, rádöbbent, mi dolga van a világban: szeretni valakit! Törődni valakivel, segíteni valakinek, enyhíteni a gondjain mindaddig, amíg meg nem tanulja maga megoldani azokat. Feltétel nélkül szeretni őt, hiszen - végül is - ez az élet igazi értelme. Nicholas Sparks
-
Nem a nehéz időszakok maradnak meg, hanem az, amikor jól érezted magad. Pillanatokat kell teremteni, olyanokat, amikre emlékezni fogsz, jól kell érezned magad, mert másképp semmi értelme. Az élet pillanatokról szól, azokról, amiket magaddal viszel, és azokat bizony csak úgy tudod megszerezni, ha élsz. Néha bátran, máskor meg még bátrabban. Oravecz Nóra
-
Élni annyit jelent, mint tettekben, érzésekben, gondolatokban megélni az életet. Ez a tapasztalás az időben történik, így végső soron az idő a legszûkösebb erőforrásunk. (...) Épp ezért a leglényegesebb döntéseink közé tartozik, hogy mire szánjuk és mire szenteljük az időnket. Csíkszentmihályi Mihály