Téma
Elfogadás idézetek
-
Ha két ember szereti egymást, az mindennél fontosabb, az csoda és a legtermészetesebb dolog ezen a világon. Ezt éreztem ma, amikor egyszer csak virágzó bokorrá változott az éjszaka, és eperillatú volt a szél, és rájöttem, hogy szerelem nélkül legföljebb szabadságos halottak lehetünk csupán, néhány adat, meg egy véletlen név, és semmi több, akár meghalhatunk. Erich Maria Remarque
-
Miért gondolják azt az emberek, amikor elhagyják a partnerüket valaki másért, hogy okosabb úgy viselkedni, mintha nem lenne harmadik? Azt gondolják, kevésbé fog fájni a partnerüknek, ha elhitetik vele, hogy kizárólag azért lépnek le, mert nem bírják tovább őket, és csak két hét múlva futnak össze mintegy véletlenül holmi autóstáskás, magas Omar Sharif-fazonnal, miközben a régi partner minden este könnyekre fakad a fogmosópohár láttán? Olyanok, mint azok, akik hazug indokokat eszelnek ki az igazság helyett, akkor is, ha az igazság jobb a hazugságnál. Helen Fielding
-
Az arany évenként tizennégy századrészét veszti vastagságának dörzsölés következtében. Ezt a tényt elkallódásnak nevezik. Ebből az következik, hogy a Földön forgalomban lévő ezernégyszáz millió aranyból évenként egymillió vész el. Ez az aranymillió porrá lesz, elrepül, atomokban lebeg, belélegezzük, megterheli, elváltoztatja, lenyûgözi és súlyossá teszi a lelkiismeretet, elkeveredik a gazdagok és a szegények lelkével; azokat kevéllyé, ezeket elvadulttá teszi. Victor Hugo
-
Annyira más a nők és a férfiak szeretete, szerelme, értékítélete! Míg a férfi szerelme mindig a szórakozásról és a pénzről szól, s ezáltal önző, addig a nőé mindig az önfeláldozásról, mert szinte mindig szenved. Persze ezzel sincs baj. Lehet szenvedni, csak az a kérdés, hogy tényleg megéri-e. Én sosem éreztem azt, hogy képes vagyok a saját életemet feláldozni egy olyan kapcsolatért, amiben rosszul érzem magam, vagy nem mûködik, vagy nem kapom meg azt, amire vágyom.