Téma
Elfogadás idézetek
-
Ha vitánk tárgya valami jogi dologra vagy emberekkel foglalkozó más tudományra vonatkoznék, melyben nincs sem igazság, sem tévedés, akkor biztosan lehetne rá számítani és remélni, hogy az, aki az élesebb elme, leleményesebb vitatkozó és a nagyobb olvasottság adományával tûnik ki, szellemének fölényét érvényesítheti és dicsőséget arathat. De a természettudományok terén, melyeknek következtetései igazak és szükségképpiek, ahol az emberi önkénynek nincs helye, óvakodni kell, hogy tévútra ne kerüljünk, mert ezer olyan embert, mint Demoszthenész vagy Arisztotelész, kiüthet a nyeregből egy egészen középszerû szellem, ha olyan szerencséje van, hogy rátalál az igazságra. Galileo Galilei
-
A túlvilág, ami a középkori emberek életének értelmet adott, semmivel sem volt kevésbé egy káprázat része, mint a modern emberek által favorizált humanista, nacionalista és kapitalista értelmek. A tudós, aki azt állítja, az élete értelmes, mert növeli az emberi tudást, a katona, aki azt állítja, az élete értelmes, mert a hazája védelmében harcol, és a vállalkozó, aki egy új cég felépítésében találja meg élete értelmét, ugyanúgy egy illúzió rabjai, mint középkori megfelelőik, akik ezt az értelmet a Szentírás olvasásában, keresztes háborúk vívásában és katedrálisok felépítésében találták meg. Yuval Noah Harari