Téma
Elfogadás idézetek
-
Ahogyan változnak a dolgok, úgy mi is képesek vagyunk velük változni és elfogadni a körülöttünk lévő világ és önmagunk folytonos változását. Ha ezt valaki elfogadja, az persze sok esetben úgy tûnik, mintha újrakezdés lenne, de alapvetően egy folyamatos változás, amiben benne vagyunk. Kollár-Klemencz László
-
Úgy látom, hogy a nyugalom leginkább a szeretet és az együttérzés gyakorlásának eredménye. Minél többet törődünk másokkal, annál jobban érezzük magunkat. Jó szívvel lenni mások iránt, hûséget, melegséget érezni, a lélek megkönnyebbülését jelenti. Ez az enyhet adó érzés a nyugalom, a sikerült élet bizonyítéka. Tendzin Gjaco
-
Elfogadni valamit nem azt jelenti, hogy egyetértünk a történéssel vagy örülünk neki, és nem is kellene megpróbálnunk változtatni rajta. Csupán arról van szó, hogy nagylelkûen megbékélünk azzal, aminek a megváltoztatására nincsen reális lehetőségünk, így aztán arra összpontosíthatunk, amin tudunk változtatni.