Téma
Elfogadás idézetek
-
A mi kapcsolatunkban semmi szerepe a testnek. Sohasem az érzékeken át szólok hozzád - inkább csak a lelkedhez. Ezért nem szerethetjük egymást köznapi értelemben. A mienk nem mindennapi vonzalom. És mert mégiscsak halandók vagyunk, és mert szörnyû lenne az életünk egymás mellett, hiszen melletted valahogy sohasem lehetek hosszasabban hétköznapi, és értsd meg, örökösen fölülemelkedni halandó mivoltunkon végül azt jelentené, hogy már az sem ér semmit. A házastársaknak szerető emberi lényként kell együtt élniük, s ha úgy tetszik, szégyenkezés nélkül köznapiak is lehetnek... nemcsak lelkiek. David Herbert Richards Lawrence
-
Minő öröm volna valahol másutt, a csillagok között, újrakezdeni az életet rokonainkkal, barátainkkal. Milyen könnyû volna a haláltusa, ha az ember tudná, hogy elvesztett szeretetteihez indul, minő csókolózás volna a találkozásnál, minő gyönyörûség együtt élni örökké, halhatatlanul! (...) A vallások e kegyes hazugsága (...) könyörületesen eltakarja a rettentő igazságot a gyengék elől. Nem, nem: a halállal mindennek vége, érzelmeink nem élednek fel, a búcsú örökre szól. Örökre! Émile Zola
-
A félelem sokkal nagyobb, mint maga a dolog, amitől félünk. A repüléstől való félelem sokkal nagyobb, mint a valós kockázat: a repülő esik le a legritkábban, sokkal több a közúti baleset. A repülésnél a félelem óriási, maga a repülés meg nevetséges. Vicc az út, közben meg végigparázod az egészet. Semmi nem történik, elmész A pontból B pontba, kicsekkolsz-becsekkolsz, és ott vagy a tengerparton. Te generálod, hogy végigparázod az egészet. Ez a te félelmed. Félünk a cápától. A kókuszdió több embert öl meg, mint a cápa. A kókuszdiótól ki a tököm fél?