Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Elfogadás idézetek
Egész történelmünk azt súgja, hogy nem tudunk ellenállni az ismeretlen hívó szavának.
Tim Marshall
Én nem hiszek abban, hogy a "jobbak mennek el", a rosszak pedig megússzák, sőt abban sem, hogy az igaz hívők csodálatos módon meggyógyulnak, míg a többiektől megtagadják az égiek a gyógyulást. Szerintem a sors sakktábláján nincsenek különválasztva a jók meg a rosszak.
Bud Spencer
Semmi okunk rá, hogy képmutatónak bélyegezzük azoknak az embereknek a kérészéletû vallásosságát, akiknek a vallásossága elmúlik, mihelyt vége a veszélynek, ínségnek vagy a lelki bajoknak. Miért ne lettek volna őszinték? Kétségbeestek, hát segítségért üvöltöttek. Ki ne tenné?
Clive Staples Lewis
A tudomány nem kevesebbet követel tőlünk, mint hogy feltétel nélkül rááldozzuk az életünket.
A szegénység és a gazdagság többnyire nem pénz, hanem jellem kérdése.
Étienne Rey
Teljesen mindegy, mit csinál az ember, azt csak szeretettel, szívvel és valóban szenvedéllyel lehet. Szívvel, szenvedéllyel és a tudomány erejével. Nem hiszek abban, ami mögött nincs tudomány.
Vannak olyanok, akik ok nélkül bántanak, fájdalmat okoznak, és te így megtanulod becsülni a szeretetet és a törődést. Vannak, akik a mélybe löknek, hagynak lezuhanni, de így tudsz majd mindig felállni. Vannak, akiket elveszítesz, mert meghalnak, te pedig így tanulod meg értékelni az életet.
A szerelem (...) üldözi azt, ami illan, s elfordúl attól, ami kinálja magát.
A barátságos kapcsolatok veszélyesek. Kétértelmûséghez, félreértéshez és konfliktushoz vezetnek, és mindig rosszul végződnek. Ellenben a hivatalos kapcsolatok tiszták, mint a tavaszi víz. A szabályaikat kőbe vésték. Nincs kockázata a félreérthetőségnek, és örökké tartanak.
Az emberi agy titkai nem csupán kifürkészhetetlenek, hanem kimeríthetetlenek is.
Boldizsár Ildikó
Te és én ugyanazon árban evezünk, csak én szembefordulok vele.
A matematika nem más, mint a józan ész alkalmazása.
Jordan Ellenberg
Az önáltatás mélyebben gyökerezik, mint amikor másoknak hazudunk.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Azon mulik a legtöbb félreértés az életben, hogy az ember nem tudja eltalálni, hogy tulajdonképen hol is vagyon az igazság.
Krúdy Gyula
A jogászok lelki szemei előtt ott lebeg a csoportos perek réme, és minden más másodlagossá válik. Azt bizonygatják, hogy a jogi szakzsargon használata a kommunikáció egyetlen megbízható útja, ezáltal azonban épp a kommunikációt lehetetlenítik el.
Alan Siegel
A szerelem nem tart örökké, az érzések olyanok, mint az időjárás.
A gyermekek vallását a szülők hite határozza meg, a szülőkét a nagyszülőké, és így tovább. Ismeretelméleti szempontból az a tény, hogy azt az elképzelést tartjuk helyesnek, amit a körülöttünk élők is annak tartanak, egy óriási paradoxon, amit azonban az érintettek nem vesznek észre.
Boldogkői Zsolt
A szépség megszégyeníti a csúfságot. Az erő megszégyeníti a gyengét. A halál az élőt - az eszményi pedig mindannyiunkat megszégyenít. Ezért félünk tőle, megvetjük - sőt, gyûlöljük.
Jordan B. Peterson
A kritika, bármilyen könyörtelen is, a szeretet kifejeződése, nem pedig az ellenségességé.
Andrej Szergejevics Koncsalovszkij
A ma tudománya a tegnap varázslata, és a ma varázslata könnyen lehet a holnap tudománya.
Joanne Harris
« Előző
1
…
373
374
375
376
377
…
563
Következő »