Téma
Elfogadás idézetek
-
Az áltudomány: pótlék. Tudománypótlék azoknak, akikben él a vágy a világ bármilyen felszínes megismerésére is, de nem szereztek elegendő ismereteket ahhoz, hogy megkülönböztessék a tudományt az áltudománytól és beleesnek a látszólag egyszerû felismerések csapdájába. Valláspótlék azok számára, akik nem tudják nélkülözni világnézetük kialakításában a természetfelettit, de nem érik be a bevett vallások nyújtotta tanításokkal. Beck Mihály
-
A legnagyobb gondolkodók érdeme épp abból áll, hogy a meglévő könyvektől és hagyományoktól függetlenül annak adtak kifejezést, amit ők maguk gondoltak és nem annak, amit elődeik vagy a körülöttük élő emberek. Mindegyikünk tehát figyelje, lesse és fogja meg ama tiszta gondolatait, amelyek az ember tudatában időnkint néha felcikáznak és tüzet fognak. Ez a belső villámfény hasonlíthatatlanul nagyobb jelentőségû valamennyiünk számára, mintha a költők s bölcsek egész csillagraját tanulmányozzuk. Ralph Waldo Emerson
-
Pénz, pálya, siker, munka: az élet értelmének elbírásánál alig is jönnek számba. Az érzés az, ami megtölti az embert, jóval és rosszal, széppel és csúnyával. S az érzések felszínén páraként lebeg a hangulat s váltakozó színeit rávetíti mindenre, ami körülöttünk van. Gondolatainkra, szavainkra, beszédünk ritmusára, mindenre, ami belőlünk való. És így magára a világra is. Mert igaz, hogy minden, ami van, idegen tőlünk, egyforma rideg anyagiság s túlél bennünket, embereket. De amilyennek látjuk azt, ami van: az belőlünk való. Wass Albert
-
Miért szereti? Ki tudja megmondani? Õ semmi esetre sem. Szereti és ez minden. Már megpróbálta nem szeretni, és akkor elemi erővel törtek fel lelkéből a gyerekkori emlékek, a száján érezte az első csók ízét, izmaiban az első ölelés izgalmát, s maga előtt látta (...) zavart, kipirult arcát, amikor tízéves korában megesküdött, hogy a felesége lesz. Berkesi András