Téma
Elfogadás idézetek
-
Ha egy harcos nem saját magáért küzd, hanem a társaiért, ha szenvedélyesen elérni kívánt célja nem saját életének megkímélése, hanem az, hogy azt feláldozza értük, a bajtársaiért, hogy ne bizonyuljon hozzájuk méltatlannak, akkor mondhatjuk; valóban megveti a halált, és ezáltal mind lénye, mind cselekedetei átlényegülnek, átlépik a fenséges határát. Ezért van az, hogy az igazi harcos nem beszél a csatákról, kivéve testvéreivel, akik szintén ott voltak. Az igazság túlságosan szent ahhoz, hogy szavakkal elcsépeljük. Steven Pressfield
-
Az évek múlásával megtapasztaljuk, hogy sokszor közelebb áll hozzánk egy elvesztett szerettünk - apánk, anyánk, barátunk - , mint az, aki a közelünkben él a jelenben. Az elvesztettel akár egy életen át beszélgetünk, visszaidézzük az emlékét, nem csak azért, hogy gyászoljuk, hanem hogy az élete tanulságaiból bátorítást, gondolatokat merítsünk a saját életünkre vonatkozóan. Alakja változik az emlékezetünkben, a hozzáfûződő kapcsolatunk elmélyül, és olyan dolgokra is felfigyelünk, amelyekre az életében addig még nem. Jelenits István
-
A halál kicsapongása az élet, nélküle nem volna élet, és a középen van a Homo Dei állapota, a középen kicsapongás és értelem között - ahogyan helyzete is középütt van misztikus közösség és szeleverdi individualizmus között. És ebben az állapotban az ember finoman, gálánsan, és barátságosan, tiszteletteljesen érintkezik a maga fajtájával, mert csak ő előkelő, az ember, és nem az ellentétek. Az ember ura az ellentéteknek, az ellentétek csak őáltala vannak, következésképpen az ember előkelőbb náluk. Előkelőbb a halálnál, túlságosan előkelő a halálhoz: ez elméjének szabadsága. Előkelőbb az életnél, túlságosan előkelő az élethez: ez szívének jámborsága. Thomas Mann