Téma
Elszántság idézetek
-
A 20. század történelmének egy jó része a társadalmi osztályok, rasszok és nemek közti egyenlőtlenség csökkentéséről szólt. Noha 2000-re a világban még mindig jócskán maradt hierarchia, így is sokkalta egyenlőbb hely lett, mint amilyen 1900-ban volt. A 21. század első éveiben az emberek azt várták, hogy az egyenlősödési folyamat folytatódni, sőt gyorsulni fog. Különösen reménykedtek abban, hogy a globalizáció révén az egész világra kiterjed a gazdasági fellendülés, és emiatt Egyiptomban vagy Indiában ugyanolyan lehetőségeket élvezhetnek majd az emberek, mint Finnországban vagy Kanadában. Egy teljes generáció nőtt fel ezen az ígéreten. Most azonban úgy tûnik, hogy az ígéret talán mégsem teljesül be. A globalizáció persze az emberiség egy nagy részével jót tett, de növekvő egyenlőtlenség jeleit lehet tapasztalni a társadalmak között és azokon belül is. Egyes csoportok egyre inkább monopolizálják a globalizáció gyümölcseit, milliárdok pedig hátramaradnak mögöttük. Yuval Noah Harari
-
Ha nem kell engedély ahhoz, hogy az elmémet kitegyék egy egészségtelen, függőséget okozó termék felelőtlen, szexualizált marketingjének, az azt jelenti, hogy ahhoz sem kell engedély, hogy amikor legközelebb arra járok, egy baltát vágjak a reklám közepébe? Az elmém is magántulajdon - talán a leginkább magánjellegû tulajdon, ami csak létezik. Mark Boyle
-
Az állam egy brand, a város egy brand, hasonlóan a branddel rendelkező fogyasztási cikkekhez és a branddel rendelkező vállalkozásokhoz, természetes jelenség. A globalizáció korában nincs különbség a fogyasztási cikkek, az állam, a kereskedelem, a városok, a kultúrák és szolgáltatások között. Napjainkban, korunkban a felszín olyan fontossá lett, mint a tartalom.
-
Kevés dolog van a XXI. században, ami sértőbb volna annál, mint hogy megvonják valakitől az információ-hozzáférés lehetőségét. El lehet venni egy embertől a szabad választásokat, a demokráciát, el lehet venni a szabadságjogai nagy részét, de nem vehetik el a kommunikációs eszközeit, melyeket használ és ismer. Senki sem fog önként sötétben maradni, elvágva mindentől és mindenkitől.
-
Bár kétségtelenül a gazdasági létra alján állók szenvednek a legkegyetlenebbül, az egyenlőtlenség mint a mentális stressz egyik forrása mindenkit meggyötör, aki egyenlőtlen társadalomban él, tekintet nélkül a személyes életnívójára. Nincsenek győztesek ott, ahol hagyjuk, hogy vesztesek legyenek. Nathan Filer
-
Ez a baj mindenütt (...). Ezt látom, mióta csak leszereltem. A háború hagyta ránk. Rosszindulat. Ellenségeskedés. Ott van mindenütt. A vonaton, a buszon, a boltokban, a munkások, a hivatalnokok, sőt a parasztok között is. A bányákban, gyárakban pedig, azt hiszem, még ennél is rosszabb a helyzet. Agatha Christie
-
Vannak az emberi életben pillanatok, amikor a feltartóztathatatlanul bekövetkezhető események egész láncolata egyetlen percbe torlódik össze. Az ember ösztönszerûleg érzi e perc jelentőségteljes voltát. Úgy rémlik előtte, mintha egy hatalmas épület meglazult alapkövénél állna. A legcsekélyebb rázkódás elegendő, hogy kiessék és véle együtt halomba dőljön az egész épület. E. Marlitt
-
Amíg nem lesz jobb mindnyájunknak, egyikünknek sem lesz jobb - ez az egyenlőtlenségek nagy tanulsága. Ha a társadalom jelentős része leszakad, ha kritikus többség érzi úgy, hogy semmi reménye sincs a jobb életre, az előbb-utóbb alá fogja ásni a társadalmi stabilitást és a békét, végső soron pedig felforduláshoz vezet. Dorosz Dávid
-
A felfedezés vágya, az új távlatok meghódításának örök késztetése az emberiség egyik legalapvetőbb vonása. Ez az oka annak, hogy fajunk és közeli rokonai egyetlen evolúciós szempillantás alatt óriási számban népesítették be a földet. Ez a hajtóerő formálta meg a migráció, a kereskedelem, a gyarmatosítás és a háború több évezredének ostoba, kaotikus és gyakran igazságtalan termékét, a modern világot.