Téma
Erő idézetek
-
A minket rossz irányba vivő dolgok - vágy, félelem, hiúság, mohóság - kérészéletûek. Azok azonban, melyeket jellemépítőnek tartunk - bátorság, őszinteség, alázat -, hosszú távra rendezkednek be. A jellemes emberek képesek ugyanazon irányba hosszú távon elköteleződni, kitartani más emberek, ügyek és hivatások mellett, jóban-rosszban. David Brooks
-
Néha fáradtak vagyunk és elkeseredettek, szerencsére, sohasem egy időben, s így egyik a másikat mindig vigasztalni tudja. Persze, ez kitartásunk igazi kulcsa; munka és kevés pénz csak mellébeszélés, régen összeroppantunk volna már, hogyha nem szeretnénk annyira egymást, ha nem várna otthon, a négy falunk közt, egy más, magunk-teremtette világ, s ha nem éreznénk magunkat olyan jól ebben a világban, hogy a kedvéért türelemmel és mosolyogva elviseljük még a kinti, némileg kedélytelenebb világot is. Azt hiszem, itt nyerjük meg a versenyt azokkal szemben, akiknek ezek a fordulatos évek több sikert, rangot és pénzt juttattak. Szobotka Tibor
-
Időről időre mindent el kell veszítenünk. A családunkat, a munkánkat, a szabadságunkat, hogy rájöjjünk, hogy ezek a dolgok milyen sokat jelentenek. És amikor minden durván összeomlik, amikor az élet már kilátástalan, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak; az akarat mindenre képes. A legreménytelenebb helyzetből is megtalálja a kivezető utat, mert mindig van egy holnap, mindig van miért újra kezdeni. És amikor azt hiszed, teljesen magadra maradtál, észreveszed, hogy van valaki, aki melléd áll.
-
Felsoroltad a négy főerényt: bölcsesség, igazságosság, állhatatosság, mértékletesség. Egyből tudtam, hogy bennem ezek közül egyik sincs meg. De vannak más erényeim: becsvágy, ez erény lehet, ha kitûnni látszik, leleményesség, bátorság, nem a harctéren, de sokféle bátorság létezik, odaadás a család iránt, de ezek az erények nem voltak a listán.
-
A végső kimerültség és a testi kínok határán túl olyan erőtartalék várhat - az az érzés, hogy könnyedén, erőfeszítés nélkül bármire képesek vagyunk -, amelyről álmunkban sem hittük, hogy egyáltalán a birtokunkban van, és amely éppen azáltal lesz mozgósítható, hogy leküzdünk korábban leküzdhetetlennek vélt akadályokat. William James
-
Sokan azt hiszik, a boldogság a gazdagság, a boldogság a jó evés-ivás, az érzéki élvezetek kimerítése, vagy az előkelő származás, a nagy állás, a nagy hatalom; sokan azt hiszik, boldogság a szellemi kiválóság vagy testi erő és szépség, mások azt hiszik, boldogság polgártársaink szeretete és tisztelete, boldogság a népszerûség. Ezek mind lehetnek a boldogság forrásai, de nagyon csalódnék bárki is, aki ezek bármelyikét is a boldogság alapjául, teljes biztosítékául tekintené. Jász Géza
-
Amíg az ember nincs kényszer hatása alatt, addig nem tudja, hogy mennyi mindenre képes még. (...) Ha van egy kényszer, és van bennünk akarat, az visz előre. Nem tudom, hogy ezt ki lehet-e fejleszteni, vagy genetikailag hozza magával az ember, de hogyha ez nincs meg, akkor nem tudom, hogy kívülről lehet-e bárkit motiválni. Kovács István