Téma
Érzékenység idézetek
-
Inni úgy érdemes, ha az ember tisztán kezdi, így módodban áll ténylegesen átélni, ahogy az alkohol szétárad a sejtjeidben, ahogy lassan-lassan megenyhülsz a világ iránt, és kezded más színben látni. Ez az italozás igazán értékes, felemelő állapota, illik is fölismerni a pillanatot, amikor arra a napra abba kell hagyni. Bodor Ádám
-
Ha egy férfi szeret bennünket, és mi örülünk neki, mert ilyesfajta erőfeszítés csak akkor telik tőlünk, ha érezzük, hogy szeretnek bennünket, és ha az a férfi magasrendû lény, némi fáradsággal elérheti, hogy bármire ráérezzünk, bármit átlássunk, felfogjunk, akármit, mindent, s lassanként, apránként szellemének minden rezdülete visszhangra talál bennünk. Ez aztán többnyire elhalványul, elpárolog, kihuny, mert mi felejtünk, ó, mi felejtünk, ahogy a levegő is elfelejti a kimondott szót. Fogékonyak vagyunk, tanulékonyak, de környezetünk szüntelenül hajlít, befolyásol és változtat bennünket. Ha tudná, hányféle lelkiállapot váltakozik bennem egyre, s mind megannyiféle lénnyé alakít aszerint, hogy milyen az idő, hogy érzem magam, mit olvasok, kivel beszélgetek. Vannak napok, amikor példás családanyalelkem van, pedig nincs is gyerekem, máskor meg, mondhatni, szajhalelkem, pedig nincs is szeretőm. Guy de Maupassant
-
Egyes dolgokat úgy tárol az agyam, mint egy mikrofilm a kicsinyített képeket. Csak ki kell vetítenem, ki kell nagyítanom a mikrofilmet az agyamból, máris előttem a kép olyan élesen, olyan tisztán és valóságosan, hogy szinte a két ujjam közé csíphetném, mintha most kaptam volna a kezembe az eredetit, amiről készült. Szilvási Lajos
-
Elménk múltbeli tapasztalatainkból épül fel, legyenek ezek akár biokémiaiak, akár környezetiek. Fejlődésünk közben szerzett tapasztalatainknak megfelelően bizonyos élménytípusok - csodálatosak vagy traumatikusak - felerősödnek, és kiszûrnek másokat, amelyek a múltban kevésbé bizonyultak hasznosnak vagy lényegesnek, és amelyek intenzitását a véletlen és a körülmények módosították. Röviden szólva, elménk pillanatról pillanatra jön létre a bemenet és a kimenet közti feszültségben, élettapasztalataink hatására, ahogyan a szaxofonos lélegzete átmozgatja az energiát a hangszer testén, hozzáadva a fém és a szoba lecsengését, a tüdők, az ajkak, az arc és a hangszer erősítését és szûrését, a kezek irányításával. Az eredmény pedig nem csupán modulált levegő, hanem zene.
-
Azt mondják, a modern emberrel az a baj, hogy megpróbál elszakadni a természettől. Üldögél egy vastag mûanyagból, üvegből és acélból készült monstrum tetején, lóbálja a lábát, és távolról szemléli bolygónk nyüzsgő életét. Ez a forgatókönyv az embert elképesztően hatalmas, halálos erőként jeleníti meg, a Földet pedig kényes, finom valaminek ábrázolja, olyasminek, mint a felszínre szálló buborék egy kis tavon vagy a törékeny madarak röpte a levegőben. Csakhogy illúzió ám azt gondolni, hogy a földi élet törékeny valami: az élet minden bizonnyal az elképzelhető legszívósabb membrán az egész világegyetemben, átlátszatlan a valószínûség, átjárhatatlan a halál számára, és éppen mi vagyunk benne az a kényes, finom rész, amely olyan mulandó és sebezhető, akár a csillós sejtek csillója.
-
Sok ember szerint az agyunk irányítja a cselekedeteinket. Gyakran a szívünk is akcióba lép. A legkülönbözőbb dolgokra vesz rá minket, de új kalandokba is belesodorhat. Mert ha megnyitjuk a szívünket, megismerjük, hogy milyen a szerelem világa, és kellemesen megijednek az életünkben már jelenlévő emberek. De sajnos a szív érzékeny kis mûszer, és ha összetörik, körülöttünk minden összetörik.
-
Amikor az elméd elszakadt minden gondolkodástól, nincs többé gondolkodás. Az, hogy nincs gondolkodás, azt jelenti, hogy nincs "én". Amikor nincs "én", az elme olyan tiszta, mint a tér, ami azt jelenti, az elme olyan tiszta, mint egy tükör. Csupán visszatükröz minden dolgot, ami megjelenik, pontosan úgy, ahogy van: az ég kék, a fa zöld, a kutya ugat. (...) A cukor édes. Amikor látsz, amikor hallasz, amikor szagolsz, amikor ízlelsz, amikor érintesz - minden, éppen úgy, mint ez, igazság. Erre mondjuk, a "teljes világ".
-
Az tartotta bennem a lelket, hogy "helyes dolgot" cselekszem. Tudom, hogy nem sok, de az igazat megvallva ez volt minden, amit felhozhattam a dolog mellett. Időnként még jó érzéssel is eltöltött, bár ezt senkinek nem vallottam be. Magam elé képzeltem az angyalokat, ahogy körbeállnak, sóhajtozva lenéznek rám, szemük sarkában könny csillog, és arról beszélnek, hogy milyen csodálatos vagyok, hogy ekkora áldozatot hozok. Nicholas Sparks