Téma
Érzékenység idézetek
-
A prizma a rajta áthatoló napsugarakat hét különböző színre bontja fel. Így születik a szivárvány is: parányi vízcseppek lebegnek a levegőben, amelyek prizmaként mûködnek, így a rajtuk keresztül világító napsugarakat hét színre bontják. Az elme sem más, mint egy prizma: mindent szétforgácsol. Az igazság egy, de ha az elmén keresztül nézed, sok kis darabkát látsz helyette. A misztikus azzal, ahogy a dolgokról beszél, arra törekszik, hogy újraegyesítse a szivárvány színeit, hogy az ismét osztatlan egység legyen, mint kezdetben, mielőtt még áthatolt volna a prizmán. Osho
-
Mi érzelmi analfabéták vagyunk. És az a lehangoló, hogy ez nem csak rád és rám vonatkozik, hanem gyakorlatilag minden emberre. Mindent megtanítottak nekünk a testről és Pretoria mezőgazdaságáról és a pi négyzetgyökéről, vagy hogy az ördögbe hívják, de egyetlen szót sem a lélekről. Szédítően nem tudunk semmit se magunkról, se másokról. Mennyit mondogatják itt is, ott is, hogy a gyereket együttérzésre, megértésre, összefogásra, egyenlőségre, meg mit tudom, mire kell nevelni. Most ez a divat. De senkinek nem jutott még eszébe, hogy először nekünk kell megtanulnunk valamit magunkról és a saját érzéseinkről. A saját félelmünkről, magányunkról és dühünkről. Itt állunk kiszolgáltatva, tudatlanul, tele rossz lelkiismerettel és összetört ambíciókkal. Tudatosítani egy gyerekben, hogy lelke van, szinte illetlenség. Úgy néznének az emberre, mint egy cukrosbácsira. Hogy fog az ember valaha is megérteni másokat, ha magáról sem tud semmit? Ingmar Bergman

Naponként alkalmunk van észlelni a gyermekben a szellemi tehetségek fokonkénti fejlődését. Az első mozdulattól az anyaszív alatt a felnőtt korig, szakadatlan sorát vesszük észre a folytonos fejlődésnek érzésben, mozgásban, ítélő erőben, szóval minden szellemi tehetségben. Ezen fejlődést a legszorosabb viszonyban lenni látjuk az agyvelő fejlődésével. (...) A szellemi tehetség hasonló visszahanyatlását tapasztaljuk naponként a hajlott korúakban. Beáll lassanként nemcsak ez érzékeknek, de mindennemû szellemi funkcióinknak is eltompulása, mely egyre elébb halad, kezet fogva az agyvelő folytonos pusztulásával. (...) Naponként változásokat látunk előidéztetni egyesek szellemi funkcióban és tulajdonaiban az agyvelő egyes részeinek betegsége vagy bántalmazása által. (...) Tehát a szellemi tehetségeknek, melyek az agyvelővel megegyezőleg fejlődnek, szenvednek és hanyatlanak vissza: az agyvelővel együtt el is kell enyészniök. Karl Vogt
-
Mindannyian húsból lévő gépezetek vagyunk, de úgy alakult, hogy én sokkal érzékenyebb vagyok a többieknél, ezért olyan hatásokat is tudok érzékelni, amelyekre ők közömbösek, ráadásul nem csak felfogni tudom ezeket a hatásokat, hanem értelmezni is. Én egyszerûen csak egy precízebb automata vagyok, mint a többiek. Nikola Tesla
-
Egy hatalmas ideg fut a gyomrodtól egészen az agyadig. És ami még érdekesebb, hogy ennek az idegnek a 90 százaléka a gyomrodból küld üzeneteket az agyadnak, nem pedig fordítva. Az agyad pedig érzelmekként értelmezi a gyomorból jövő jelzéseket. Szóval tényleg érdemes hallgatnod a zsigeri megérzéseidre.
-
A finoman érzékelő radarhoz és a fejlett társas élethez nagyon fejlett agy szükséges, és az ember után a delfinek agya a legbonyolultabb biológiai szerkezet a Földön. A bonyolult agy általában magas intelligenciát is kölcsönöz birtokosának, ezért az etológusok nagyon kíváncsiak arra, hogy miben is nyilvánul meg ez az intelligencia. Vajon lehet velük beszélgetni? Esetleg még nálunk is okosabbak? Csányi Vilmos
-
Kemény dió a pszichológiai képletek ügye. Ezeket a képleteket nem használhatjuk fel szigorú irányvonalakként, amelyek vakon elvezetnek valamely személyiség alapjainak megtaláláshoz vagy állásfoglalások és jellemek megmagyarázásához. Inkább arra kell felkészülnünk, hogy minden irányban variánsok és nüanszok millióit tapasztaljuk, és amit megtaláltnak hiszünk, azt újra meg újra hasonlítsuk össze és erősítsük meg párhuzamos tényekkel. Alfred Adler