Téma
Évforduló idézetek
-
Fura dolog ez az ötven év. Van egy emlékem, a szüleim vettek egy házat, odahívták a barátaikat. Ropi, italok, és ott voltam én is, az ötödikes, és világosan emlékszem, arra gondoltam: "úristen, minek építkeznek ezek, mindjárt meg fognak halni?". Öregnek tûntek. Ehhez képest most, ötvenévesen tele vagyok tervekkel. Tóth Krisztina
-
Tizenkilenc évet éltünk le egymás nélkül, ezért nagyon sok a mondandónk, rettentő sok. Nincsenek közös emlékeink, közös referenciapontjaink; ezentúl már lesznek, ettől a naptól fogva elkezdjük gyûjteni az olyan epizódokat és órákat, amelyeket közösen birtokolunk, és együtt alkotunk meg, s amelyekről később nem szükséges egymásnak beszámolnunk. Jostein Gaarder