Téma
Fáradtság idézetek
-
Amikor az embernek mindent meg kell köszönnie, meg folyton olyanokat mondani, hogy milyen kedves tőled, meg hasonlók, akkor az ember belülről egy kicsit megrothad, és a változatosság kedvéért úgy szeretne egyszer jól odamondani... De amikor végre alkalma nyílik rá, a fejébe száll, és azon kapja magát, hogy túl messzire ment. Agatha Christie
-
Ha nem veszel tudomást a tested feszültségéről, úgy viselkedik majd, ahogy a gyerekek (és néhány felnőtt) szoktak, amikor mellőzöttnek érzik magukat: kiabálni, sikítozni és rosszalkodni fog. Ez a rosszalkodás sajgó nyak, fej- és hátfájás formájában nyilvánul meg. Úgyhogy gyerünk, figyelj oda a testedre, mielőtt az a figyelmedért kiáltana!
-
A fáradtság, meglehet, zavarja az agyunkat a munkában, a vékonybelünk viszont nagyszerûnek találja. Õ ugyanis akkor tud leghatékonyabban dolgozni, ha kellemesen ellazulunk. Ekkor áll ugyanis a rendelkezésére a legtöbb energia, és a vér nincs tele stresszhormonokkal. A nyugodtan olvasgató ember emésztési ügyekben sikeresebb, mint a feszült topmenedzser.
-
Az élet simán és kellemesen zajlik, és akkor egyszerre csak valami kizökken. A zökkenő lehet valami apróság is. De vannak súlyos esetek is. Ilyenkor jössz rá, hogy okosabb, ha egy pillanatra megpihensz, és elgondolkozol azon, mit is csinálsz, mik a fontos dolgok az életedben, és ami a legfontosabb, gondold végig, merre tartasz.
-
Időnként eltûnődöm, miért van az, hogy az ember csak a boldog nyugalmi állapot feláldozása árán hódolhat kedvenc időtöltésének és szenvedélyeinek, holott ama otium Horatius szerint is minden teremtett lélek legfőbb óhaja szerte a világon; s a zavartalan pihenés óráit, amelyektől a kötelesség vagy szükség hívó szavára oly nehezen válunk meg, vajon miért vágyunk izgalmakkal felcserélni, éppen amikor kedvünkre nyújthatnánk idejét. Walter Scott
-
A haldoklás csak ritkán könnyû, bármit szeretnénk is gondolni róla. A testünk nem hajlandó küzdelem nélkül elengedni az életet: belekapaszkodik. Nem úgy halunk meg, hogy mondunk még néhány magvas gondolatot a bennünket könnyes szemmel körülálló családtagoknak, aztán kileheljük a lelkünket. Ha nem rángatózva, fuldokolva vagy köhögve múlunk el, és nem is kómában, akkor fokozatosan kell elsorvadnunk: a hús lassan elfogy a csontjainkról, a bőrünk és a szemünk sötétsárga színûvé válik, ha a májunk is felmondja a szolgálatot, aztán a hangunk elfogy, míg aztán a véghez közeledve már annyi erőnk sem marad, hogy kinyissuk a szemünket; mozdulatlanul fekszünk halálos ágyunkon. Egyedül ziháló lélegzetünk árulkodik arról, hogy még élünk. Henry Marsh
-
Egyszerûen vannak ilyen napok, hogy úgy érzed, nem lehet kibírni, és egy fél órácskát akarsz csupáncsak magadnak, de megrészegedsz már az első öt percben, és nyújtod, nyújtod az egyedült, a csak magadnak, magadra szánt időt, benyel, húz, és te nem tudsz, nem is akarsz ellenállni ennek a húzásnak, s egyszerre csak azt veszed észre, hogy hoppá, besötétedett, és elmúlt a varázslat. Karafiáth Orsolya
-
Néha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet vagy egyszerûen csak szabadjára engedjük fantáziánkat. Tudjuk, hogy mindezt legjobban egyedül tudjuk megtenni. Leo Buscaglia