Téma
Fegyelem idézetek
-
Talán túl optimista vagyok, mert látom ugyan az utat, amelyet be kell járnom, de azzal is tisztában vagyok, hogy a második félidő több kísértést rejteget. Nehéz lesz ellenállnom a rövidebb út csábításának, és annak, hogy kihagyjam a fájdalmas részleteket, de nem szabad elgyengülnöm, mindig a következő lépésre kell koncentrálnom.
-
Minthogy Isten jóságát, amely a teremtményekben általánosan kinyilvánítja magát, a bölcsesség irányítja, következésképpen az isteni gondviselés a világegyetem eseményeinek teljes sorozatában megmutatkozik, s azt kell mondanunk, hogy Isten a dolgok végtelen számú lehetséges sorozatából a legjobbat választotta, mely ilyenformán épp azzal azonos, amely ténylegesen fennáll. A világegyetemben ugyanis minden harmóniában áll egymással, s a legbölcsebb lény csak valamennyi lehetőség áttekintése után, következésképpen csakis az egészről dönt. Gottfried Wilhelm Leibniz