Téma
Fegyelem idézetek
-
Az a tökéletesség számunkra, hogy hiányzik belőlünk a tökéletlen. Másképp értik viszont a tökéletességet az indiánok, akik, akárcsak Jézus is, nálunk inkább gondolkodnak holisztikus módon, a tökéletesség számukra a tökéletlennek az integrációja. Néhány indián törzsnél az a tökéletes szőnyeg, amelybe bele van szőve egy hiba is. Mert a tökéletességhez épp az a képesség tartozik hozzá, hogy elfogadjuk a tökéletlent. Richard Rohr
-
Nem lenne élet az, amit olyan körülmények között él az ember, hogy nem kaphat sebeket, és nem érintheti fájdalom és csalódás. Nem ajándék az, amit úgy adunk, hogy közben garanciát kérünk arra, hogy érintetlenül kerülünk ki a dologból, sőt még viszonzást is kapunk érte. Csak akit valóban szeretünk, az tud elárulni bennünket.
-
A világegyetemben van egy jól meghatározható rendszer, ami tetten érhető a csillagok mozgásában és a Föld forgásában is. De az emberi élet majdnem mindig a káosz szerint szerveződik. Felveszünk egy alapállást, kinyilvánítjuk a jogainkat és az érzelmeinket, miközben félreértjük mások és a magunk indokait.