Téma
Fejlődési szakasz idézetek
-
Az ember fiatal korában állandóan kénytelen szembesülni a számtalan hasonlósággal, ami közte és az apja között van - a tulajdonságaival, amik ugyanúgy megvannak benne is. Szembe kell nézni velük, meg kell próbálni megérteni és amennyire lehet, helyükre tenni őket. Mindannak, aki vagy, ötven százaléka megvan az anyádban, a másik ötven pedig az apádban, te magad teljes egészében benne vagy kettőjükben - minden tulajdonságoddal együtt. És láthatod, ők mire mentek velük. Ezért nagyon fontos, hogy alaposan megismerd a szüleidet. E nélkül, azt hiszem, én se tudtam volna tisztába jönni magammal. Heath Ledger
-
Általában nem nagyon gondolkozunk el azon, hol ér véget az egyik ember, és hol kezdődik a másik. Rendszerint magától értetődőnek tekintjük - legalábbis a modern, iparosodott társadalmakban -, hogy ott kezdődünk, ahol a testünk kezdődik, és ott érünk véget, ahol a testünk véget ér. A korszerû orvostudomány eredményei, például a szervátültetések azonban kérdésessé teszik az efféle különbségtételeket; a mikrobiális tudományok fejleményei pedig alapjaiban rengetik meg őket. Ökoszisztémák vagyunk, egy mikrobák alkotta és általuk lebontott rendszer, és ennek a jelentőségét csak most kezdjük megérteni. Merlin Sheldrake
-
Lesznek időszakok az életben, amikor (...) a saját világod Császárává kell válnod. Keretek között mûködnöd, és betartanod bizonyos törvényeket, hogy megvédd saját magad és másokat. Lesznek olyan időszakok is, amikor Bolond lehetsz, és ösztönösen, gondolkodás nélkül cselekedhetsz. A lecke abban rejlik, hogy megtanuld, melyik szerepet kell játszanod az adott pillanatban.
-
Hérakleitosz igazsága: "Nem lehet belelépni kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, mi pedig nem ugyanazok az emberek vagyunk." Csakhogy lélektani értelemben ennek az állításnak szûk az igazságtartománya. Pont erről szólnak a játszmáink, nagy életkonfliktusaink, transzgenerációs tégláink által jól leírt alaplétezésünk: nemhogy kétszer, de tízszer, sőt tízezerszer is beleléphetünk ugyanabba a mederbe.
-
Egy hó lefolyta alatt testünk teljes átváltozáson megy keresztül; ma merőben más anyagrészekből vagyunk összetéve, mint négy héttel ezelőtt. Hasonlóan azon felhő-darabhoz, mely egy magasabb orom fölött borongani látszik; a szem azt véli, mikép ugyanazon ködcsoportulatot látja maga előtt, pedig az folytonos enyészésben és támadásban lévén, egybetevő részei változnak, de alakja megmarad. Vagy hasonlóan azon habfürtözethez, mely megtartja ugyan állandóan alakját, de a folytonos eloszlás és alakulás folytán uj meg uj haboknak köszöni lételét. Mentovich Ferenc
-
"Az ember életében mindig van egy Horn-fok, amin vagy túljut, vagy hajótörést szenved." Rettenetesen igaz; csak az a baj, hogy az ember nem mindig ismeri fel a maga Horn-fokát. Néha ködben vitorlázik, és mire észbe kapna, már zátonyra is futott. Az utóbbi időben úgy éreztem, elérkeztem életem Horn-fokához. Jean Webster
-
Nem sokkal ezelőttig jelentéktelen állatok voltunk, valahol a tápláléklánc közepe táján. Aztán hirtelen felugrottunk a csúcsra. Talán túlságosan is hirtelen. Az oroszlánok, sasok és cápák évmilliókig fejlődtek, míg odakerültek. Ez a lassú tempó hagyott időt az ökoszisztémának fékek és egyensúlyok kifejlesztésére, nehogy a ragadozók túl nagy kárt okozzanak. (...) Az ember viszont olyan gyorsan ugrott a csúcsra, hogy az ökoszisztémának nem volt ideje alkalmazkodni. Sőt maguknak az embereknek sem sikerült. (...) Nézd csak meg a világ legnagyobb ragadozóit! Fenséges lények. Több millió évnyi uralkodás tette őket ilyen magabiztossá. A Sapiens viszont olyan, mint egy másodosztályú diktátor, aki folyton attól retteg, hogy elveszíti a hatalmát. (...) Ami pedig kétszer olyan kegyetlenné tesz minket. A háborúktól az ökológiai katasztrófákig minden csapás annak a következménye, hogy hirtelen ugrottunk a csúcsra. Yuval Noah Harari