Téma
Félelem idézetek
-
Az ember attól fél, amit nem tud kontroll alatt tartani. És minél inkább irányítani akarunk valamit, annál jobban belefeszülünk, és annál nehezebb lesz lelazulni és rögtönözni, ha mégis kicsúszik a kezünkből a gyeplő. Mint a legtöbb félelemmel átitatott helyzetben, ebben is az önbizalom építése a legjobb megoldás. Irányításkényszer helyett megtanulni bízni magunkban, hogy ha egyszer, kétszer, háromszor sikerült, negyedszer is képesek leszünk kezelni a váratlan helyzeteket, adódjon akármi. Al Ghaoui Hesna
-
A félelem a szeretet hiánya. Ha félsz, szeress jobban! Ne harcolj a félelem ellen, máskülönben egyre jobban rettegsz majd, és újfajta félelem hatol a lényedbe: a félelem a félelemtől, ami rendkívül veszélyes. Ha a félelem hiány, akkor a félelem a félelemtől voltaképpen a hiány hiányától való félelem. És ez az őrületbe kerget. Osho
-
Mindenkinek vannak aggodalmai. Azért aggódunk, mert intelligens lények vagyunk. Az intelligencia pedig előre tervez, hiszen ez a lényege; ugyanaz az intelligencia, amely lehetővé teszi, hogy tervezzünk, reménykedjünk, elképzeljünk és feltételezzünk dolgokat, azt is lehetővé teszi, hogy aggódjunk, és a dolgok negatív kimenetelére számítsunk. Norman Doidge
-
A történelem már egészen felületes áttekintése bizonyítja, hogy bennünk, emberekben, megvan az elszomorító hajlam, hogy újra és újra elkövessük ugyanazokat a tévedéseket. Félünk az idegenektől, és általában mindenkitől, aki más, mint mi. Amikor megijedünk, ütni-vágni kezdünk magunk körül. Gombnyomásra hozhatók mûködésbe különféle szenvedélyeink. Carl Sagan