Téma
Feleség idézetek
-
Akik hisznek Istenben, azt gondolják, hogy Isten helyezte az embereket a Földre, mert azt gondolják, hogy az emberek a legkülönb létezők, holott az ember is csak egy állat, és tovább fog fejlődni egy másik állattá, ami sokkal okosabb lesz, és becsukja az embereket egy állatkertbe, úgy, ahogy mi csukjuk állatkertbe a csimpánzokat és a gorillákat. Vagy az emberek megkapnak egy betegséget, és kihalnak, vagy olyan sok szennyezést okoznak, hogy megölik vele magukat, és csak rovarok lesznek a Földön, és akkor ők lesznek a legkülönb létezők.
-
A világjárvány már az elején, a kitörésének eltitkolásakor mindenütt a hazugság járványa lett. Egy-két szerencsésebb ország becsületes elitjének kivételével azóta is hazudoznak világszerte. Ilyen-olyan riadt, ideig-óráig célszerûnek tûnő pótcselekvések eredményeként, szándékosan vagy szándéktalanul könnyedén irthatnak ki százmilliókat. Amit az Emberi Jogok Nyilatkozata óta nagy nehezen felépítettek az eleink, a XX. században is szépen rombolgatták, most pedig végleg lerombolhatják. Aki túléli, tapasztalni fogja, milyen a technikailag fejlett középkor. Spiró György
-
Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerû játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.
-
Kétségkívül olyan jelentős változások korában élünk, amihez foghatót még nem tapasztalt az emberiség. Az agyunk az elmúlt 2000 évben szintén fejlődött, ám a világ az elmúlt 200 évben ennél is gyorsabban alakult körülöttünk. Nem meglepő, hogy az embereket bizonytalansággal és aggodalommal töltik el a változások.
-
Az életünket (...) semmiképpen sem lehet befolyásolni. Egyetlen semmiség fenekestül felforgathatja. Elég egyetlen odasúgott szó, egyetlen tüzesen ránk villanó tekintet, egyetlen elmaradt mosoly a magasba repíthet vagy a semmibe taszíthat. És e bizonytalanság ellenére sincs más választásunk, mint úgy tenni, mintha uralnánk a rémséges káoszt. Guillaume Musso
-
Örülhetsz tárgynak, munkának, sikernek, mûvészetnek, természetnek, eszmének, hitnek és így tovább. Akár mind az életed fontos része lehet. De a végső óráikban mégiscsak arra vágynak az emberek, hogy szerető közeg vegye őket körül. Csûrhetjük-csavarhatjuk, de a nap végén a legnagyobb erőt az adja számunkra, ha mély és kiegyensúlyozott kapcsolatban létezünk azokkal, akiket szeretünk. Csakhogy az ilyen kapcsolatok nem hullanak az ölünkbe. Tennünk kell értük!
-
Semmit sem kell birtokolnod ahhoz, hogy bőségben érezhesd magad, ha viszont folyamatosan így érzel, akkor szinte bizonyos, hogy dolgok érkeznek az életedbe. A bőség csak azokhoz áramlik, akiknek az már megvan. Ez szinte igazságtalanságnak hangzik, pedig természetesen nem az, hanem: egyetemes törvény. A bőség és az ínség is belső állapot, ami aztán a valóságodként jelenik meg. Eckhart Tolle
-
A világ érthetetlen és abszurd. Tele van bizonytalansággal és szorongással. E bizonytalanságérzet és szorongás csökkentésére szolgált mindenkor a gonosz megszemélyesítése. Az emberek azzal, hogy élőlényekbe, személyekbe, gonosz szellemekbe, démonokba, ördögökbe sûrítették be a gonosz kaotikus és ismeretlen erőit, lokalizálták, korlátok közé szorították ezeket az erőket. Hankiss Elemér