Téma
Feleség idézetek
-
Félek a magánytól (...). Hogy miért, nem is tudom. Ha a szobámban a négy fal rám mered, az iszonyú. Olyankor gyorsan kinyitom az ablakot, hogy embereket lássak, és mindig csak azokat látom meg, akik karonfogva mennek, házaspárokat és egymáshoz tartozó fiatalokat, s akkor úgy tûnik, a világon csak egyedül én vagyok magányos. Pedig tudom, hogy sokan vannak, akik ilyen vagy olyan okból, talán rögeszméből vagy mit tudom én miből, nem képesek megtalálni társukat. És gyûlölöm magam az ostobaságomért, de ez az ostobaság bennem van, örökké velem, és talán sohasem tudok megszabadulni tőle.
-
Van valami, amin mindig csodálkozom; az, hogy értéket tulajdonítunk olyan emberek létezésének, akik a legkevésbé se érdekelnek bennünket. Úgy teszünk, mintha azt hinnők, az élet már önmagában valami becses valami. Holott a természet arra oktat bennünket, hogy semmi se hitványabb és semmibb. Azelőtt az emberek kevésbé szentimentáliskodtak. Mindenki végtelen becsesnek tartotta a saját életét, és semmiféle megbecsüléssel se viseltetett mások élete iránt. Ezzel közelebb jártak a természethez: arra születtünk, hogy felfaljuk egymást. Anatole France
-
Amikor először látogattam Észak-Amerikába, megdöbbenve vettem észre, hogy nem voltak sorompók a vasúti átjárókban és védősövények a sínek mentén. Távoli vidékeken a síneket még gyalogútnak is használták. Amikor hangot adtam a megdöbbenésemnek, a következő választ kaptam: csak a hülye nem tudja, hogy a síneken negyven és száz mérföld közötti sebességgel közlekednek a vonatok. Az is feltûnt, hogy semmi sem tilos, hanem egyszerûen csak not allowed, tehát nem szabad, hiszen az embert a legudvariasabban kérték, hogy Please don`t... Carl Gustav Jung
-
Teremts sziklákat magad köré, olyanokat, amik biztosítanak arról, hogy minden rendben lesz, hiszen védve vagy és megtartanak. A sziklák ugyanakkor veszélyesek. Akárki nem mássza meg őket, de ez nem baj. Egyáltalán nem az. Adj hálát értük, ugyanis nem kell mindenkinek megmásznia, csak az jusson át rajtuk, akinek valóban ott a helye. Aki valóban komolyan gondolja. Oravecz Nóra