Téma
Feleség idézetek
-
Mikor még éltem, azt hittem, ahogyan ti is, hogy az idő legalább annyira valóságos és kézzel fogható, mint én magam, vagy valószínûleg még inkább. Azt mondtam, "egy óra", mintha csak látnám, és "hétfő", mintha ott lenne valahol a térképen. Siettem percről percre, napról napra, évről évre, mintha valóban egyik helyről a másikra haladnék. Mint mindenki más, én is egy házban éltem, amely a másodpercek és a percek, a hétvégék és az újesztendők tégláiból állt, és sohasem hagytam el, míg meg nem haltam, mert nem volt más kijárat. Most már tudom, hogy nyugodtan ki-be sétálhattam volna a falakon. Peter Soyer Beagle
-
A személyes vélemények és a tekintély az a politikával és a vallással jár. A politikus azt mondja: "higgy nekem, mert én ezt mondom, és én vagyok a főnök". A vallás azt mondja: "higgy nekem, mert Isten ezt mondta nekem, én pedig most elmondom neked". Ám a pszichológia azt mondja: "higgy, amit akarsz, de a hited alapja valamiféle bizonyíték kell, hogy legyen. Ezek a tények, ahogy jelenleg tudjuk". Philip Zimbardo
-
Azt szoktam mondani és írni, hogy "95 százalékos ateista vagyok", ami azonban a valóságban egyre fogyó százalékot, arányt jelent. Lehet, még egy-két év és elérem a 99 százalékot, netán a százat is. Az Isten választása a könnyebbik út, mindenben. A világ keletkezése, a természet mûködése, a kozmosz törvényei stb. témákban mindig egyszerûbb azt mondani: egy isten teremtette, ő igazgatja, az ő akaratát követve mennek a dolgok. Aki filozofikusabb alkat, sőt egyáltalán, gondolkodó ember, az ne menjen ezen a könnyebb úton. Nemere István
-
Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszûnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga. Marcus Aurelius
-
Olyan világban, amit a véletlen, vagy a megfejthetetlen balsors irányít, nem lehet jó közérzettel élni. Teljesen mindegy, hogy "hívő" vagy "ateista", ha valaki azt tapasztalja, hogy Isten irracionálisan cselekszik, éppolyan nyugtalanító, mintha ugyanezt az öntudatlan anyag, vagy a "természet" mûveli vele. Müller Péter
-
A világ (...) azért olyan, amilyen, mert nincs más módja a létének, és mert a durva fizikai összefüggések birodalmában létezik. Földrengések és hurrikánok, áradások és tornádók, és mindazok az események, melyeket természeti katasztrófának nevezel, csupán az egyik véglettől a másikig haladó elemek mozgásának a megnyilvánulásai. A születés-halál körforgás is ennek a mozgásnak a része. A rossz közérzet és a betegség ellentétes az egészséggel és a jó közérzettel, és a te valóságodban csakis a te kifejezett kívánságodra jönnek létre. Nem lehetsz beteg anélkül, hogy valamilyen szinten ne magad okozd a betegségedet, és abban a pillanatban javulni fog az állapotod, amint úgy döntesz. Neale Donald Walsch
-
Semmi sem egyszerûbb Isten nemlétének bizonyításánál (...). Ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, sohasem valósul meg több révén. De úgy tûnik, minden, amit a világban látunk, megvalósulhat annak feltevésével is, hogy nincs Isten: mivel a természeti jelenségek a természetre, céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumukra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére. Csányi Vilmos
-
A történelem számomra nem más, mint eszköz arra, hogy egyre jobban megismerjem Istent, aki - hitem szerint - abszolút módon irányítja a történelmi eseményeket. Vagyis Istent úgy ismerhetem meg egyre teljesebben, ha az Õ kijelentéseinek - a Bibliának - az elmélyült tanulmányozása mellett, Istent az ő cselekvéseiben és munkálkodásában ismerem meg, ami egyenlő a történelemmel. Isten kijelentései (a Biblia) és Isten mûködése e világban (a történelem) tökéletes egységben tárul elénk.
-
Én Isten kegyelméből nagy gyönyörûséggel kutathatok két világban, mert ha valaki nagyra becsüli a fizikai és kémiai észleleteket, becsülje nagyra a lelki téren tett tapasztalatokat is. Ha valaki sokra becsüli testét és a lelki élet tüneményeit, gondolja meg, hogy földi életünk egészét tekintve, a vezető szerepet ebben is a lelkiek-szellemiek játsszák, mert testi életünk irányítása kétség nélkül belső emberünktől függ. A természettudomány határán túl egy másik, hasonlóan nagy világ kezdődik, ahol a mikroszkóp lencséivel vagy mûszerekkel nem boldogulunk, ott a hit szemei vezetnek az isteni kijelentések fényében. Ez a két világ szomszédja egymásnak... Kiss Ferenc
-
Megkapjuk a természet gyümölcseit anélkül, hogy meg kellene terveznünk, sőt, anélkül, hogy meg kellene értenünk, hogyan is jönnek létre. El tudod képzelni a csodálatot, a hálát, melyet távoli őseink éreztek, amikor eltöprengtek ezen a ki nem érdemelt gondoskodáson, amit ingyen kaptak a világegyetemtől? Nem csoda, hogy az ősi vallásos gondolkodók azt mondták, Isten teremtette a világot, és azt, hogy Isten adta nekünk a világot. Az első a szerénység kifejezése, a második a háláé. Szomorú, hogy idővel a teológusok kiforgatták ezt a felismerést, hogy azt értsék alatta: "Isten nekünk adta ezt a világot, hogy kihasználjuk, irányítsuk, uralkodjunk felette." Charles Eisenstein