Téma
Feleség idézetek
-
Én már nem leszek itt, s teneked leesik az a bizonyos kő a szívedről, fölsóhajtasz: "Végre elment", és csinálhatsz, barátom, bármit, amit kedved tart. Ígérd meg azonban, hogy majd figyelmeztetsz. Mihelyt letelt ez a kíméleti idő - nevezzük annak -, te fölállsz, és betûről betûre ezt mondod nekem: "(...) örültem, hogy volt szerencsém, de még jobban, hogy nincs, szedd a sátorfádat, menj isten hírével." Igen. Dobj ki úgy, hogy a lábam se érje a földet. Vagy ne is mondd ezt, csak nézz rám. Elég rám nézned, nem is bosszúsan, hanem úgy, ahogy máskor is nézel, úgy, ahogy most nézel rám. De biztosítalak, erre se lesz szükség, mert én hét perc múlva - azaz bocsánat: hat perc múlva, mert közben elmúlt egy perc - már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg. Kosztolányi Dezső
-
- Ha Isten nem közömbös, miért nem mutatja ki a szándékát? - Ó, keresned kell ahhoz, hogy ezt kiderítsd. Talán az egész világot egy isteni bújócskához találták ki. - Az bizony nagyon könyörtelen játék lenne. Nem sok jóindulattal viseltetnék egy olyan szerető Atyával szemben, aki orcáját elrejti előlem. Az úgynevezett szeretete mennyit érne akkor? - Ne légy olyan biztos benne, hogy ő döntött így. Ha úgy látod, Isten elment, lehet, hogy te küldted el.
-
Az ember minden adományért megfizet egyszer. Talán azért teremti az Isten az embert először gyereknek, aki alig látszik ki a földből, mert tudja, hogy sokat kell esnie és a térdét felhorzsolnia, amíg rájön erre az egyszerû igazságra. Megfizetünk azért, amit elértünk: és csak az a miénk, amiért megfizetünk. És amit megszerzünk, az előbb vagy utóbb visszaüt ránk. Stephen King
-
A világot játszva és táncolva teremtő Isten képe az ember mitikus képzeletének alkotása. Ennek ellenére lehetséges, hogy a világmindenség valamilyen fontos tulajdonságára utal. Az univerzum örök és hûvös közönyösségére például. Vagy arra a nemes harmóniára, amely az élet görcsein s gyötrelmein túl létünk mélyén ragyog. Lehet, hogy azt a földöntúli szabadságot és derût villantja föl, amelyre annyira vágyunk, s amely olyannyira hiányzik mindennapi életünkből. Lehet, az az üzenet rejlik benne, hogy csak akkor érhetjük el, s élhetjük át ezt a szabadságot, ha ki tudunk kapcsolódni a túlélésért és a hatalomért folyó gyilkos küzdelemből. Hankiss Elemér
-
A közönséges emberi lény hajlik arra, hogy elnézze saját hibáit, és kihangsúlyozza, felnagyítsa másokét. Ez az ego módszere. Az ego akkor érzi jól magát, ha azt látja, hogy "mindenkinek oly sok a hibája, én viszont szinte hibátlan vagyok". A trükk egyszerû: nézd el a saját hibáidat, és nagyítsd fel mások hibáit - úgy, hogy ettől biztosan mindenki más szörnyetegnek fog tûnni, te pedig egy szentnek. Osho
-
Sosem tartoztam azok közé (...), akik úgy érzik, hogy a gyerekük iránt érzett szeretetük valahogy felette áll minden más szeretetnek, jelentőségteljesebb és fontosabb és nagyobb minden másnál. (...) De rendkívüli szeretet ez, mert az alapja nem testi vonzalom, nem is érzékiség vagy intellektus, hanem a félelem. Az ember nem ismeri a félelmet, amíg nincs gyereke, és talán ez csal minket arra a gondolatra, hogy ez a szeretet hatalmasabb, mert maga a félelem hatalmasabb. Minden nap az első gondolatod az, hogy "szeretem", de: "Vajon hogy van?" A világ egyik éjszakáról a másikra átrendezi magát a rettegés akadálypályájává. Hanya Yanagihara
-
Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony... Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam... menekülni, igen: menekülni. Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz. Csakhogy későn jöttem rá. Ha időt adsz az életnek, könyörtelen, különös fordulatokat vesz: és egy szép napon azt látod, hogy már csak úgy lehetnek vágyaid, ha bajt okozol velük magadnak. Ekkor minden felborul, nincs mód a menekülésre, minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz a hálóba, minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz. És nincs menekvés. Túl későn kezdtem vágyakozni. Minden erőmmel. Annyi bajt hoztam magamra, hogy el sem bírod képzelni. Alessandro Baricco
-
A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínûségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szûnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál.
-
Isten nem ment meg mindenkit. Gyakran csak abban segít, hogy túléld a veszteséget. Azt hiszem, nem egészen bízom Istenben. Soha nem kételkedtem benne, de az indokai meghaladják a képességeimet. Tükör által homályosan és így tovább. Egyetlen egyszer szeretnék tisztán látni azon a tükrön. Laurell Kaye Hamilton