Téma
Fenntarthatóság idézetek
-
A legtöbb és végső megnyugvás a halál. Csak a halál oldja meg a gondokat. Csak a halálban van igazi béke. Ezt minden nagy ember tudja. Emlékezz Macbethre: "Nem gyötri többé a lázroham élet." Emlékezz Trisztán és Izolda elragadtatására. Szerelem és halál. Szerelem és halál. De a legnagyobb mégiscsak a halál. Agatha Christie
-
A rettegés nem menekülés közben kezdődik el. Az ember nem fél az utcai harc közepén, mert nem ér rá félni, ez ilyen egyszerû. El van foglalva egy csomó dologgal: például megtervezi, merre menekül, ha megindul a tömeg, fotókat készít, filmez. Menekülés közben sem fél. Igyekszik kijutni a helyszínről a feltételezett biztos ponthoz, ahol meghúzhatja magát. A félelem a biztos ponton kezdődik. Ez lehet egy üzlethelyiség, egy többágyas diákszállás, egy hotelszoba. Azt hiszem, a tétlenséggel van összefüggésben, azzal, hogy az ember ráér gondolkodni azon, mi történhet vele. A lélek legsötétebb órái ezek.
-
A lovakat nem lehet úgy irányítani, ahogy az beidegződött a dolgok, a tárgyak felett. A ló akkor a legkevésbé veszélyes, ha sokat törődnek vele. Állandóan szelídíteni kell, mert ha nem, visszavadul a természetes állapotába, mint minden háziállat, és akkor nagyon veszélyes. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele, olyan érzékeket kell kiszelídíteni, eltompítani belőle, amik neki teljesen természetesek. Például hogy ne ijedjen meg. Egy menekülő állat ne ijedjen meg? Ez nagyon abszurd. Neki ezen a reflexén múlik az élete. Kollár-Klemencz László