Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A vegetáriánusok (...) azt mondják, hogy az emberi test egy szentély, amit nem szabad állati fehérjékkel beszennyezni. Azt állítják, hogy ettől egészségesebbek. Ugyanakkor az összes vegetáriánus pincér, aki megfordult körülöttem, a megfázásnak már a hírétől is ágynak dőlt.

Anthony Bourdain
🤲 Elfogadás ♻️ Fenntarthatóság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vegetáriánusok esküdt ellenségei mindannak, ami az emberi szellemiségből jó és becsülendő, mindannak, ami nekem a legtöbbet jelenti: az étel élvezetének. Anthony Bourdain
  2. Körülbelül három esztendeje nem eszem sem húst, sem zsírt, tisztán növényekkel, tejtermékekkel táplálkozom. Azóta szinte naponta részem van embertársaim viharos érdeklődésében. Rázzák a fejüket. Azt mondják, hogy a táplálékok minemûsége nem is olyan fontos. De ezt annyiszor ismételgetik s annyi kérdéssel ostromolnak, hogy állításukból az ellenkező tanulságot kell levonnom. Kosztolányi Dezső
  3. A veganizmus nem egy egészséges életmód, ennek ellenére semmi bajom vele. Ez hit, a vegánba belekötni olyan, mint valakit azért megkülönböztetni, mert nem keresztény, hanem zsidó vallású.
  4. Bizonyos, hogy mióta csak növényekkel táplálkozom, több, gazdagabb, finomabb ízeket érzek, ínyem fogékonyabb az ingerek felvételére, élvezőképességem növekedett, s én csak ezért is ragaszkodom eddigi étrendemhez. Aztán tapintatom is tiltakozik az ellen, hogy olyasmit megegyek, ami valaha élt-mozgott, mint én. Ember és állat között semmi lényegbevágó különbséget nem tudok. Az a tétel, hogy az ember nem testvére az állatoknak, éppannyira megdőlt, mint az, hogy a Nap forog a Föld körül. Aki tehát állatot eszik, az egész nyugodtan embert is ehetik. Kosztolányi Dezső
  5. Az az ember, aki beteg emberként él, az csak test, ez benne az embertelen és a megalázó... a legtöbb esetben nem jobb, mint egy holttest. Thomas Mann
  6. Semmi sem szolgálja úgy az ember egészségét, és járul hozzá jobban a földi élet fennmaradásához, mintha áttérünk a vegetáriánus étrendre. Albert Einstein
  7. Növénynek lenni végletesen letisztult és valószínûleg nagyon egészséges létmódot takar. Egészséges többek között azért, mert a növények kívül-belül többnyire rém tiszták, általában nem fogyasztanak nehezebb, zsírosabb ételeket. Ezért talán az sem baj, hogy a legtöbbjük sajnos nagyon keveset mozog. Hazai Attila
  8. Na hiszen, amennyi tej, kenyér, felvágott, sajt áramlik át a testünkön nap mint nap! Szégyentelen és álnok ügy, felfaljuk a világot és kiadjuk magunkból, mint az állatok (...). A tehén, a mező, a disznó mind termeljen, mint a gép, mind adja saját húsát, vérét, magvát, tejét csak azért, hogy mi mind jobban elszaporodhassunk, rátenyereljünk a földgolyóbisra, kifacsarva, mint egy narancsot. Lackfi János
  9. A tisztaságra szükség van. De a hirdetők nem ezt árulják. A tisztaságot vízzel és egy kis növényi rosttal, vagy megszilárdult természetes zsírral is el lehet érni. A világ jelentős civilizációi évezredeken át így tartották tisztán magukat. Amit reklámoznak, az a fehérség, egy a tisztaságon túli érték; a sterilitás, minden baktérium elkerülése; a habosság, egy szépítő adalék; és a márka, a közösségi összetartás helyettesítője.
  10. Van két embertípus, akit feltétlenül el kell kerülnöd az életben: a vegetáriánus és a kerékpárversenyző. A vegetáriánusokat azért, mert egy férfi, aki nem hajlandó megenni egy rostélyost, egészen biztosan kannibál volt előző életében. A kerékpárversenyzőket pedig azért, mert egy férfi, aki egy végbélkúpot húz a fejére, és egy fluoreszkáló harisnyában durván érvényre juttatja a tökeit, miközben felfelé teker egy emelkedőn, egészen biztosan nem normális. És ha egy szép napon összefutnál egy vegetáriánus kerékpárversenyzővel, hallgass rám, fiam: lökd fel, hogy időt nyerj, fuss el gyorsan, és sokáig meg se állj!
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat