Téma
Gyengeség idézetek
-
A lelkem mélyén meg vagyok győződve róla, hogy mi, szerencsétlen emberi lények arra vagyunk kitalálva, hogy mindig a lehető legrosszabbra készüljünk fel, mert az olyan ritkán következik be, így aztán, ami csupán vacak, az egészen tûrhetőnek tûnik (sőt majdnem jónak), és el tudjuk fogadni. Stephen King
-
Ha (...) valamely könyvet unalmasnak találunk, az lehet ugyan jele a könyv értéktelenségének, de lehet jele annak is, hogy mi magunk nem vagyunk képesek a benne foglaltakat érteni vagy méltányolni, - ez utóbbi esetben tehát nem a könyv silány hozzánk, de mi vagyunk silányak a könyvhöz képest. Greguss Ágost
-
Éppen az tûnt el belőle, ami nélkül az asszony nem maradhat asszony. Sokszor tapasztaljuk ezt a külső és belső változást olyan asszonyoknál, akik valami egészen súlyosat éltek át. Amelyik csupa gyöngédség, az nem éli túl a csapást. Ha pedig túléli, a gyöngédség elpusztul benne, vagy olyan mélyre temetkezik, hogy emberi szemnek láthatatlan azontúl. Talán ez az utóbbi igazabb. Nathaniel Hawthorne
-
A legelterjedtebb és legáltalánosabb tévhitek egyike, hogy mindenkinek megvannak a maga határozott sajátságai: van jó és rossz ember, okos és buta, erélyes és tehetetlen, és a többi. Az emberek nem ilyenek. Annyit bárkiről állíthatunk, hogy többször jó, mint rossz, többször okos, mint ostoba, többször erélyes, semmint tehetetlen, vagy megfordítva; de nem lehet igaz, ha az egyik emberről azt állítjuk, hogy jó vagy okos, a másikról pedig, hogy gonosz vagy ostoba. Pedig többnyire így osztjuk fel az embereket, s ez merőben téves. Az emberek olyanok, mint a folyók: a víz mindegyikben víz, egy és ugyanaz, de mindegyik folyó az egyik helyen keskeny, a másikon sebes, hol széles, hol csendes, hol tiszta, hol hideg, hol zavaros, hol langyos. Ugyanígy van az emberekkel is. Mindenki magában hordja az összes emberi tulajdonságok csíráit, néha az egyik nyilvánul meg benne, néha a másik, s olykor egyáltalában nem hasonlít önmagához, holott ugyanakkor mégiscsak önmaga marad. Lev Tolsztoj
-
A nyomásgyakorlással nemcsak azt lehet elérni, hogy valaki ártatlan létére, az igazságot tudva és annak ellenére bevalljon egy bûncselekményt, amit nem követett el, hanem bizonyos esetekben akár azt is, hogy az ártatlan ember maga is hinni kezdjen a saját bûnösségében. Ha egy erre fogékony, sérülékeny gyanúsítottat azzal szembesítenek, hogy megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok v annak a bûnösségére, meghajolhat a súlyuk alatt. Elfogadhat egy olyan forgatókönyvet, hogy ezek szerint megtette, amivel gyanúsítják, csak valamiért nem emlékszik rá. Janecskó Kata