Téma
Háború idézetek
-
Mindig a felső osztály indítja meg a háborút, de a munkásosztálynak kell megvívnia a csatákat. A felső osztály csak nyerhet, miközben nincs semmi veszítenivalója, míg a munkásosztály tagjai semmit sem nyerhetnek, de mindent elveszíthetnek, beleértve az életüket is. Belénk nevelték, hogy hazafias kötelességünk harcolni a háborúkban, és leöletni magunkat feljebbvalóink parancsára. Eugene Victor Debs
-
Még soha nem láttam elégedetlen fákat. Úgy markolják a földet, mintha szeretnék, és bár szilárdan rögzülnek benne, ugyanúgy kedvükre utaznak bárhová, ahogy mi, emberek. Minden széllel eljutnak bármely irányba, olyan messzire, akárcsak mi, velünk utaznak a Nap körül a világûrön át naponta vagy kétmillió mérföldet, ki tudja, milyen sebesen és milyen messzire! John Muir
-
Ok és okozat úgy követi egymást, miként húrpengetést a hang. Az egymásra ható hangok, az okozatok összessége pedig egyéni létünk életdallamát adják, melyet sorsnak szokás nevezni. Sorsunk tehát nem a véletlen vagy a pillanatnyi behatások szüleménye, hanem miként bebizonyítottam, gondolataink, érzéseink és cselekedeteink, szóval önalkotta létkörünk reflexiója.
-
Minden embernek van egy útja, tudod, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak az útjok is egy. De ez nem így van. Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig. Wass Albert
-
Ha az embereknek azt mondjuk, hogy ne foglalkozzanak a nehéz kérdésekkel, és bízzanak mindenben, amit a vallási vezetők mondanak nekik; hogy jobb, ha az érzéseikben bíznak, mint a kritikus gondolkodásra való képességükben; hogy a bizonyíték és az érvek kevésbé fontosak, mint a hit; és hogy a "kétkedő" a "bûnös" szinonimája... nos, akkor kiszolgáltatottak lesznek minden csalóval, tolvajjal, szélhámossal, átveréssel és TV shopos programmal szemben, aki van olyan szerencsés, hogy keresztezze az útjukat. Greta Christina