Téma
Halál idézetek
-
Tudjuk, mindenki meghal majd egyszer, talán mi is, de valójában képtelenek vagyunk elhinni, hogy ez velünk is megtörténik. Ha jönnek a jelek, kétségbeesünk, személyiségünk összeomlik a rémülettől, pedig lehet, hogy van még valamennyi idő; néhány nap, hónap, néhány év. Aki igazán felfogta a világ természetét, az méltósággal hal meg. Elfogadja az elkerülhetetlent, pedig lehet, hogy jó néhány évvel előbb érkezik, mint az természetes volna. Csányi Vilmos
-
Azt hiszem, hogy a "szeretet" fogalmával gyakran visszaélünk. Túl gyakran emlegetjük. Hiszek a szeretet fontosságában, ha ez a szó azt jelenti, hogy együtt vagyunk egy végtelen, üres, sötét univerzumban; hogy próbáljuk enyhíteni mások szenvedését, óvjuk egymás életét; segítünk egymásnak abban, hogy tisztességgel megálljuk a helyünket, hogy életünk kiteljesedjék, hogy el tudjuk fogadni életünk törékenységét és mulandóságát; segítünk egymásnak szembenézni a mulandósággal, minden dolgok hiábavalóságának fenyegető kételyével. Hankiss Elemér
-
A gyász (...) mint egy féreg, mohón beeszi magát a felületes szemlélő számára masszívnak tûnő fába és fájdalmas furatokat hagyva maga után, belülről meggyengíti a szerkezetét. Minden más veszteségben ott rejlik a lehetőség csírája. Az elvesztett javakat vissza lehet szerezni. Ha valamely törekvésnek gátat vetnek, lehet más utat találni. De a holtak sosem térhetnek vissza az életbe. A gyász végérvényesen velünk marad. Eva Stachniak
-
A lassan folydogáló víz a mulandóság melankolikus érzését keltette fel a lélekben. Minden elmúlik, (...) elmúlik nyomtalanul. Az emberek olyanok, mint a vízcseppek ebben a folyóban, s oly közel egymáshoz s mégis oly távol egymástól, névtelenül folynak-folydogálnak a mulandóság óceánjába. Ha minden oly rövid ideig tart és oly keveset ér, mi értelme van annak, hogy az emberek oly túlzott fontosságot tulajdonítanak a mindennapi élet dolgainak, s oly boldogtalanokká teszik magukat és egymást? William Somerset Maugham
-
A halál abszurditása, a halál tökéletes értelmetlensége csak akkor győzhető le, ha van valami az ember létezésén túl. Valami, ami az egyéni élet elkerülhetetlen végessége, megtörése, megsemmisülése ellenére is értelmessé teszi ezt az életet. Egy tágabb keret, amelyen belül értelme, célja, feladata, haszna van a véges emberi életnek. Hankiss Elemér
-
Három nagy téma: a halál, a meghalásig kitartó élet, az emberi lét, benne az életet aranyozó szerelemmel, meg hát a szabadság, mely nélkül nem könnyû élni, és amelyért meghalni is érdemes. Az élni akarás mindennél erősebb, a halál pedig mindennél szomorúbb. Akkor is élni akarsz, ha nem vagy szabad, és akkor is félsz a haláltól, ha szabad vagy. Nagy Bandó András
-
A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét éppen olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszûnik az esztelen loholás. Müller Péter
-
Az öregség és a halál két egymástól teljesen független fogalom, ha valaki öregszik, az még nem jelenti, hogy a halálához közeledik. A halál, csakúgy, mint a szerelem, váratlanul állít be, nem tudhatod, milyen úton érkezik, vagy hogy miért jön egyáltalán. A halál olyan, mint a szerelem, felbukkan és elillan, szélhez vagy szivárványhoz hasonlóan, és ki tudja, mi marad utána, ha egyszer elmegy.
-
Talán azért ragaszkodunk annyi mindenhez, mert ösztönösen tudjuk, hogy minden mulandó. Tudjuk, hogy a fiatalság elmúlik, a szeretteink meghalnak egy nap, mindent, amit felhalmoztunk, könnyedén elvehetnek tőlünk, hogy egy nap már nem lesz szükség a tudásunkra, hogy egy nap talán már nem viszonozzák a szeretetünket. Mi mégis ragaszkodunk.
-
A temetés a legszebb dolog az ember életében. (...) Itt is van olyankor, meg ott is; egy hídon áll, ami összeköti az életet a halállal, a létet a nemléttel, a bizonyost a bizonytalannal. Az elhunyt elnyeri végső helyét az emlékek között, cselekvésre képtelen immár, a múlt passzív szereplője lesz, egy árnyék a ködben, melyre már nem figyel senki sem. Jelen időből múlt idő. Veres Attila