Téma
Házasság idézetek
-
A legtöbb ember házasélete befejezetlen mondatból áll. Ebből lesz aztán a befejezetlen házasélet. Hiszen azért nősülünk meg, hogy hallgatóságot szerezzünk magunknak; mert nem érzünk erőt hozzá, hogy a hallgatóságot esetenként megszerezzük. De a kényelmes megoldások utólag mindig csalódást okoznak. Aszlányi Károly
-
A házasságnál jobb intézmény egyelőre még nincs (...), holott a vele járó sok nyomorúság égőn kívánja gyors átszervezését, még inkább a teljes újraköltését. Valami újszerûbb, mindenesetre boldogítóbb megoldást kellene végre kitalálni. (...) "Megbízhatom egy emberben annyira, hogy odaadjam neki az életemet?" Való igaz, (...) józan gondolkodású ember a nehezen megszerzett kocsiját sem adja oda egy másiknak, de az életét, amiért mérhetetlenül többet áldozott, azt kínálja, árulja (...)? Jó házasság, vagyis olyan, amelyikben mindkét ember megtalálja számítását, alig akad, mindenesetre olyan elenyésző számban létezik csak, hogy nem mentheti meg az elavult intézményt.
-
Jó dolog a házasság. Kényelmes, biztonságos, meleg, finom, otthonos. Az én feleségem is sûrûn szóba hozza a szakítást. Aztán mégse válik. Talán tudja, hogy nem élném túl, ha elhagyna. Szeretem őt. Már nem mindennap vesz elő az üzekedős hangulat, ritkábban csikorgatom a fogaimat, ha rajtakapom, hogy megszemlél egy másik pasast, vagy őt bámulja meg valaki. Már higgadtan szeretem, mintha megbizonyosodtam volna arról, hogy a kapcsolatunk örök darab. Vavyan Fable
-
Ami most kettőtökkel történik, az a rengeteg feszültség, amivel most szembe kell néznetek... nos, az maga az élet. És az élet akkor hozza a legfontosabb helyzeteket, amikor a legkevésbé számítasz rá. Minden kapcsolatban előfordulnak nehézségek és viták, és éppen erről van szó: hogy ti egy pár vagytok! De egy párkapcsolat nem mûködik az egymásba vetett bizalom nélkül. Nicholas Sparks
-
A házasság az ember legnagyobb erőpróbája, mert legnagyobb ellenségünk, saját magunk legyőzését követeli. Ne úgy menjetek hát a házasságba, mintha könnyû dolog várna rátok, hanem úgy, mint aki az élet legnagyobb feladatának, legnehezebb próbájának megoldására indul. Ehhez az első lépés: hogy ne önmagatokat szeressétek, hanem házastársatokat. Hogy olyan igazán, olyan önzetlenül szeressétek, mint ahogy az igazi anya szereti a gyermekét. Elfelejti önmagát, csak gyermeke jóvoltát, örömét, boldogságát tartva szeme előtt. Neki adva minden szépet és jót, és magának tartva minden terhet. Csak aki így szeret, szeret igazán és igazán boldog is csak az lehet, mert a boldogság nem a saját boldogságunkban van, hanem a társunk boldogságában. Bozzay Margit