Téma
Hit idézetek
-
Nappal higgy, amit hiszel, de éjjel érvelj a neked legkedvesebb állítások ellen! Ne csalj! A lehető legnagyobb átéléssel gondold úgy, hogy hiszed azt, amit nem hiszel! És ha nem sikerül lebeszélned magad meglévő hiedelmeidről, akkor jóval többet fogsz tudni arról, hogy miért hiszel abban, amiben hiszel. Jordan Ellenberg
-
A keresztyén igazságok, mint minden erkölcsi és vallási igazság, olyan jellegûek, hogy azokat nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel bizonyítani, mint a számtan vagy a fizika tételeit. A matematikai, a logikai, a történelmi igazságok felépítése olyan, hogy azok minden gondolkodó ember számára kétségtelenül elfogadhatóak. Az erkölcsi és vallási igazságok ellenben nem ilyenek. Csak ha benne él az ember (az erkölcsi és a vallási világban), akkor nyeri el azokat a bizonyítékokat, amelyek az erkölcsi és a vallási igazságok érvényességét tanúsítják. Azt az embert, aki nem él erkölcsösen, nehéz meggyőzni az erkölcsi igazságokról. Még azt az elemi igazságot is könnyen kétségbe vonhatja, hogy a jó és a rossz között különbség van. Ole Hallesby
-
Az embereknek azt mondják, hogy eredendően rosszak vagy bûnösek, és az egyetlen módja, hogy jóvá váljanak, ha az életük feletti kontrollt átadják a vallásnak. Mivel semmi bizonyíték nincsen ezekre az állításokra, a vallás tulajdonképpen egy képzeletbeli problémát hoz létre, hogy aztán egy képzeletbeli megoldást adjon rá.
-
Abban higgyetek, amit életre akartok kelteni. Istenben, ha Istent akarjátok életre hívni. Sátánban, ha a Sátánt akarjátok életre hívni. Önmagatokban, ha önmagatokat akarjátok életre hívni. Az Örök Életben, ha örökké akartok élni. A Halálban, ha a nemlétre vágytok. Amiben hisztek, az számotokra - van. Amiben nem hisztek, az számotokra - nincs. Popper Péter
-
Körülbelül olyan a helyzet, mint amikor egy hormonzavar miatt elhízott embert azzal akarnak lefogyasztani, hogy elmagyarázzák neki az egészséges táplálkozás elveit. A tömeg nem egyszerûen azért hisz a médium természetfölötti képességeiben, mert nem veszi észre a csalást. Ez is kell hozzá persze, de nem ez a lényeg. Elsősorban azért hisz, mert eleve hinni akar. A médiumok és jövendőmondók (...) olyasmit nyújtanak az embereknek, amit azok a tudománytól és általában a mai racionalitástól nem kapnak meg: érzelmi biztonságot.
-
Én nem tagadom az ördögöt. Az ördögben való hit megfordítottja az Istenben való hitnek. Egyik erősíti a másikat. Aki nem hisz egy kevéssé az ördögben, az nem nagyon hisz az Istenben sem. Aki hisz a napban, annak hinnie kell az árnyékban is. Az ördög az Isten árnyéka. Mi az éjszaka? A nappal bizonyítéka. Victor Hugo